Az országos, kiemelt karácsonyi fogyasztóvédelmi ellenőrzés november 23. és december
31. között tart. Az ellenőrzések során kiemelt hangsúlyt fektetnek a kereskedelmi
akciók ellenőrzésére, valamint a kiemelt termékek piacfelügyeletére.
A fogyasztóvédelmi ellenőrzést leginkább a vásárlók által nagy számban felkeresett
helyeken, például vásárokon, piacokon, bevásárlóközpontokban, kitelepült árusítóhelyeken
végzik, az ellenőrök kiemelt figyelmet fordítanak a szezonális termékekre, köztük
a fényfüzérekre, valamint a gyermekeknek szóló árukra.
A tavalyi karácsonyi ellenőrzésről az NFH főigazgatója elmondta, hogy a megelőző
évinél kedvezőbb tapasztalattal zárult, mert míg 2007-ben a kifogásolási arány
ötvennyolc százalék volt, addig 2008-ban negyvenöt százalékra mérséklődött. Kedvezőtlen
tapasztalat viszont, hogy a korábban betiltott termékek, áruk visszakerülnek a
polcokra.
A főigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy tudatosan készüljenek a fogyasztók
a karácsonyi vásárlásra. A játékok esetén figyeljenek a biztonsági követelményekre,
gyermekruháknál pedig nézzék meg a díszítés rögzítését.
A fényfüzérekkel kapcsolatban a főigazgató kiemelte: ezeket tilos árusítani piacokon,
aluljárókban. "A jogos érdeket csak nyugták, blokkok megőrzése mellett lehet érvényesíteni.
Figyeljenek a vásárlók arra is, hogy az akció során a polcon feltüntetett és a
pénztárnál számolt ár egyezzen." A kereskedelmi akciókkal kapcsolatban a főigazgató
megjegyezte: az akciós termékekre is kötelező és érvényes a szavatosság, a jótállás.
A vásárlói tanácsok között elhangzott, hogy bár utólagos cserére nincs kötelezettsége
az eladónak, de tapasztalatok szerint a kereskedők a vásárlás előtt ezt felajánlják.
Schreiberné Molnár Erzésbet, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság általános főigazgató-helyettese
elmondta, hogy laboratóriumi vizsgálatokkal is kiszűrik a nem megfelelő termékeket.
Példaként említette, hogy kiemelten vizsgálják a fényfüzérek biztonságát, a távirányítós
kisautók felmelegedését, a textíliák, a csokoládé és kakaó összetételét.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy első alkalommal többnyire figyelmeztetik a
hiányosságokra a kereskedőket, ismételt jogszabálysértés után bírságolnak. Ugyancsak
kérdésre válaszolva a főigazgató arról tájékoztatott, hogy az idén is lesz decemberben
nyolc hatóság által végezett ellenőrzés regionális, helyi együttműködésében.
Forrás: NFH/MTI