|
|
|
2011.12.31. szombat 22:27
A fogyasztóvédelmi hatósághoz beérkezett panaszok jelentős részét a megvásárolt
termékek meghibásodásával kapcsolatos bejelentések képezik. A fogyasztók ezekben
csalódottan veszik tudomásul, hogy a nem egyszer hosszú ideig tartó spórolás árán
megvett árucikkek élettartama alig terjed ki néhány hónapnyi használatra, azok
gyakorta már a megvásárlást követő első hetekben olyan hibákat mutatnak fel, amely
miatt a termék javításra, rosszabb esetben cserére szorul. Fogyasztóvédelmi szempontból
kiemelten fontosnak tekintendő, hogy a vállalkozások a fogyasztók minőségi kifogásainak
intézése során a jogszabálynak megfelelően járjanak el, s biztosítsák azokat a
jogokat, amelyek a fogyasztókat a termék meghibásodása esetén megilletik.
Hazánkban a szavatossággal, illetve jótállással kapcsolatos jogok érvényesítése
bírósági útra tartozik, a fogyasztóvédelmi hatóság nem jogosult arra, hogy a felek
között fennálló jogvitákban érdemben határozzon. Mindezek ellenére a fogyasztóvédelmi
hatóság számos olyan jogi eszközzel bír, amelynek alapján a fogyasztói érdekek
hatékony érvényesülését elő tudja segíteni, illetve a vállalkozásokat jogkövető
magatartás folytatására kötelezheti. Jelentős hatáskörrel rendelkezik például
a fogyasztóvédelmi hatóság a jótállási jegyekre, a minőségi kifogás esetén kiállítandó
jegyzőkönyvekre, a vásárló könyvébe tett bejegyzésekre, illetve a fogyasztóknak
nyújtott tájékoztatásokra vonatkozó szabályok ellenőrzése tekintetében. Különösen
fontosnak tekintendő tehát, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság éljen ezekkel a lehetőségekkel,
s a kereskedelemben végzett rendszeres és következetes ellenőrzésekkel a vállalkozásokat
a szabálytalanságok megszüntetésére, illetve a felmerült hiányosságok pótlására
kötelezze. >>>
2011.09.14. szerda 08:30
A Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2011. május végétől
új, heti rendszerességgel jelentkező műsort indított a Somogy
Televízióban, FOGYASZTÓVÉDELMI PERCEK címmel. Az ötperces tájékoztató műsor a hétfő esti műsorsávban kerül képernyőre,
ahol az állampolgárokat leginkább érintő, aktuális fogyasztóvédelmi témákról tájékoztatja
a nézőket a hatóság munkatársa. Jelen beszámolónk tárgya a jótállási, szavatossági
jogok, és az igényérvényesítés lehetőségei. >>>
2011.07.27. szerda 08:13
Előfordulhat, hogy egy vállalkozás, használt terméket újként értékesít a fogyasztó
részére, vagy újként hirdeti a használt cikket. Ha ilyen jogsértést tapasztal
a fogyasztó, és ezt egy kérelem formájában eljuttatja az illetékes megyei Kormányhivatal
Fogyasztóvédelmi Felügyelőségére, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján
– attól függően, hogy tevőleges megtévesztés történt-e, vagy megtévesztő mulasztás
– tudnak eljárni, és a fogyasztóvédelmi törvény által biztosított szankciórendszer
alkalmazásával elmarasztalni a vállalkozást az eset összes körülményét mérlegelve.
>>>
2011.07.07. csütörtök 08:12
A ,,Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban 2009” kategóriában 2009-ben megosztottan
első helyezést elérő MBT Magyarország Kft. jelenlegi helyzete bizonytalan? A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez érkezett
fogyasztói beadványban a nevezett cég által forgalmazott lábbeli elégedett viselője
a vállalkozás jelenlegi helyzete iránt érdeklődött, mivel tapasztalata szerint
az elmúlt időszakban az ,,MBT’’ gyógycipőket forgalmazó üzletek ,,szinte nyomtalanul
eltűntek’’. >>>
2011.04.12. kedd 10:06
Melyik laptophoz jár a legjobb garancia?
Míg korábban csak az ár számított, most már egyre többször teszik fel ezt a kérdést
is az új noteszgépet vásárlók. Egyes készülékekre csak egyéves jótállást vállalnak,
mások hibáit akár öt éven át ingyen javítják, a pixelhibás képernyő azonban márkától
függetlenül megkeserítheti a peches vásárlók életét. >>>
2011.04.11. hétfő 09:16
A Fogyasztóvédeők Magyarországi Egyesülete hasznos tanácsokkal segíti a vásárlókat
a tavaszi cipők vásárlása témakörében, figyelemmel a közelmúltban bekövetkezett
változásokra, miszerint a távol-keleti cipőkre kivetett EU-s védővámok eltörlése
révén várható a lábbeli kínálat erőteljes változása. A cikk az alábbiakban olvasható.
>>>
2011.03.17. csütörtök 11:07
Gyakran előfordul, hogy a megvásárolt termék rendeltetésszerű használat ellenére
meghibásodik, szétesik, nem úgy működik, ahogyan a felek szerződése, a mellékelt
jótállási feltételekről vagy a használati és kezelési útmutatóról szóló dokumentum
alapján működnie kellene. A magyar kereskedői gyakorlat a fogyasztók minőségi kifogásaira nem mindig a
hatályos jogszabályokban előírtaknak megfelelően reagál, kezdve azzal, hogy nem vesznek fel jegyzőkönyvet a minőségi kifogásról, vagy
amennyiben mégis, úgy annak tartalma – a vonatkozó jogszabályi előírásokhoz képest
- hiányosan kerül feltüntetésre. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz beérkező
fogyasztói panaszok, bejelentések és tájékoztatást kérő levelek pedig jól szemléltetik,
miszerint a fogyasztók maguk sem ismerik a szavatossági és jótállási igényeikre, és összességében a minőségi kifogásaikra vonatkozó jogszabályi hátteret.
Az alábbi rovatban a mindennapok során is hasznosítható információk olvashatók,
tisztázva azt, hogy hogyan kell értelmezni az alapfogalmakat, és azt is, hogy
mikor, milyen esetben melyek a legfontosabb teendők a fogyasztók részéről. >>>
2011.03.17. csütörtök 10:58
Mennyire vagyunk tudatos vásárlók, illetve milyen tévhit tartja még mindig magát
a köztudatban a vásárlók jogaival kapcsolatban? >>>
2010.12.21. kedd 08:29
Sokan emlékeznek még arra a régi szabályozásra (6/1990. (IV. 5.) KeM rendelet
az üzletek működéséről), mely 1997-is volt hatályban, és kimondta, hogy a vásárlástól számított nyolc napon belül a fogyasztó kívánságára a kereskedő,
az üzletében vásárolt árut minőségi kifogás nélkül is köteles kicserélni, amennyiben
az áru hibátlan és azt a fogyasztó még nem használta. >>>
2010.10.05. kedd 08:55
Honlapunkon korábban már szó esett a fogyasztók minőségi kifogásait érintő –
jótállási, valamint a szavatossági idő megléte esetén alkalmazandó – jogszabályi
előírásokról. Tekintettel arra azonban, hogy a fogyasztók által megvásárolt termékek
nem csak akkor hibásodhatnak meg, míg rájuk a jogszabályok által előírt jótállás
és szavatosság vonatkozik, ezért fontosnak tartjuk megemlíteni a jótállási és a szavatossági idő eltelte után történő javításokra vonatkozó szabályok ismertetését. >>>
|
|
|
|
|
|