Tekintse meg a sajtótájékoztatón készült felvételünket!
A fogyasztóvédelem állami szereplőitől a fogyasztók elvárják nem csupán a jogszabályi
rendelkezéseket megsértőkkel szembeni hatékony és következetes fellépést, hanem
abban is segítséget várnak, hogy a jogsértők mellett azokra a vállalkozásokra
is felhívják a figyelmet, amelyek tevékenységüket a hatályos előírásoknak megfelelően
végzik, és amelyek – egyéb, fogyasztóvédelmi szempontból fontosnak ítélt kritériumok
alapján – méltóak a fogyasztók bizalmára.
Sajtótájékoztatón ismertette Pintér István
a Fogyasztóbarát Vállalkozás Program részleteit.
Az NFH 2011 márciusa óta azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a hatósági ellenőrzések
alapján mindenben megfeleltek az ellenőrzött jogszabályi rendelkezéseknek, igazolást
ad a jogkövető magatartás tényéről, illetve a cég felkerül az NFH honlapján hozzáférhető
pozitív listára. A hatóság mindehhez képest a 2011 nyarán lebonyolított Fogyasztóvédelmi Konzultáció keretében feltett kérdésekre beérkező fogyasztói válaszok alapján további alternatív
eszközök alkalmazására kapott felhatalmazást, amelyet a Kormány idézett határozatában
is nevesített.
A „Fogyasztóbarát” Tanúsítási Rendszer célja, hogy
- a vállalkozások közül kiemelje és a fogyasztók figyelmébe ajánlja a
jogkövető magatartáson túli eszközökkel a fogyasztók bizalmát és elégedettségét
növelő és fenntartó cégeket,
- a megfogalmazott kritériumok nyilvánosságra hozatalán és az eredmények
kihirdetésén keresztül növelje a fogyasztói tudatosságot és a fogyasztói kultúrát,
valamint
- ösztönözze a vállalkozásokat a fogyasztók bizalmát és elégedettségét
fokozó tevékenység végzésére, innovatív ötletek és megoldások kidolgozására, a
fogyasztói kultúra és tájékozottság növelésére.
A minősítés odaítélése pályázati rendszerben működik, a sikeresnek minősített vállalkozás jogosultságot szerez a „Fogyasztóbarát” védjegy viselésére.
Az odaítélés minimumfeltétele a jogszabályi kötelezettségek maradéktalan betartása és az, hogy a vállalkozás
korábbi tevékenysége során sem sértett jogszabályi rendelkezéseket.
A pályázatban részt vehet valamennyi kiskereskedelmi és vendéglátó tevékenységet végző vállalkozás, amely megfelel a pályázati feltételeknek, és
ezeket a pályázati dokumentációban igazolta. Megfelelő érdeklődés esetén a pályázat
a későbbiekben más ágazatokra is kiterjeszthető lesz.
Pályázni az alábbi fő témakörökben lehet:
- fogyasztóbarát ügyfélszolgálat – ahol a pályázó olyan ügyfélszolgálati rendszert működtet, amely alkalmas a
fogyasztói reklamációk gyors, hatékony és jogszerű elintézésére;
- fogyasztói tudatosságot ösztönző tájékoztató rendszer – amelyben a pályázó kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a termékek értékesítésével,
illetve a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos valamennyi információ a lehető
leghatékonyabb és legegyszerűbb módon eljusson a fogyasztókhoz;
- hazai elkötelezettségű vállalkozás – amely esetben a vállalkozás az átlagostól nagyobb arányban forgalmaz magyar
termékeket, előnyben részesíti a hazai termelőket és beszállítókat, árukínálatában
pedig elsősorban az ár-érték arányban is elérhető, minőségi termékeket helyezi
előtérbe;
- a kiemelt figyelmet igénylő fogyasztók védelmét és segítését szolgáló rendszerek – amelyek a nehezebben tájékozódó, főként idős emberek információhoz való jutását,
a fiatalkorúak kiszolgálásának korlátaira vonatkozó előírások betartását vagy
a mozgáskorlátozottak közlekedését, az árukhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzájutását
segítik elő;
- fenntartható fogyasztás, társadalmi felelősségvállalás – ahol a vállalkozás sokat tesz azért, hogy tevékenysége az értékesítési szempontokon
túlmutató céloknak is megfeleljen.
A felsorolt pályázati lehetőségek nem jelentenek kizárólagosságot, a vállalkozások egyéb olyan innovatív megoldásokat, folyamatokat és eredményeket
is bemutathatnak, amelyekről úgy vélik, megfelelnek a fogyasztóbarát jelző használatára
vonatkozó általános kritériumoknak, azaz az alapvető, a fogyasztói elégedettséget,
tudatosságot és/vagy kultúrát növelő célkitűzéseknek.
Pályázni nem csak már hosszabb ideje működtetett rendszerek bemutatásával lehet, hanem a pályázatban való sikeres részvétel érdekében bevezetni kívánt új elképzelésekkel
is, ez esetben azonban a pályázó vállalja az elbírálás idejére már folyamatba
helyezett rendszerek működésének kiemelt és többszöri hatósági kontrollját.
A pályázat benyújtásának határideje:folyamatos
Az elbírálás eredményeképpen a díjak odaítélésének első időpontja: 2012. szeptember
A pályázat benyújtása nem jár díjfizetési kötelezettséggel.
A pályázati felhívás teljes anyaga letölthető az NFH honlapjáról (PDF, WORD).
Az idei évtől kezdődően a pályázatot a hatóság egy évben egy alkalommal írja
ki, az odaítélt minősítést a vállalkozás 2 évig viselheti
Jogszabálysértés, illetőleg a pályázatban megfogalmazottakkal ellentétes tevékenység
esetén a tanúsítás visszavonható.