|
|
|
2013.01.24. csütörtök 08:30
A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei Rendőr-főkapitányság, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú
Alapítvány, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös
szervezésében gyakorlati képzéssel egybekötött szabadegyetemi előadássorozat
indult tavaly év végén a Miskolci Egyetemen, amely a bűnmegelőzés és az
áldozattá válás, különösen az időskorúak áldozattá válásának kérdését tűzte
zászlajára. Az előadássorozat célja, hogy felkészítse az idősödő és időskorú
állampolgárokat a bűnmegelőzés általános és speciális módszereire, eszközeire,
s
ezáltal elősegítse az időskorú emberek biztonságérzetének erősödését, a
félelemérzet csökkenését, a méltóságteljes időskor aktív megélését.
>>>
2012.12.28. péntek 08:30
|
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg,
hogy elfelejtünk játszani.” G. B. Shaw
2012 - Az aktív idősödés európai éve
|
A 2012-es év az aktív idősödés és a
nemzedékek közötti szolidaritás európai éve jegyében telt. Ennek fontosságát már
a IV. középtávú fogyasztóvédelmi politika megvalósítására irányuló feladatterv
is egyértelműen leszögezte, hiszen konkrét megvalósítandó célokat megfogalmazva
hangsúlyozta az időskorúak fokozott védelmét szolgáló társadalmi érdek érvényre
juttatását.>>>
2012.11.22. csütörtök 08:07
|
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg,
hogy elfelejtünk játszani.” G. B. Shaw
2012 - Az aktív idősödés európai éve
|
Az Európai Unió díjjal jutalmazza a legjobb kezdeményezéseket azok
közül, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az idősek tevékeny életet
éljenek. Unió-szerte számos program támogatja az időseket abban, hogy
nyugdíjba vonulásuk után is a társadalom aktív tagjai maradjanak. E
programok garantálják, hogy az idősebbek az életük során szerezett
képességek és tudás átadása révén továbbra is a közösségük hasznára
váljanak. Az Európai Bizottság díjjal tüntet ki néhány kiemelkedő programot. Az
idei év
nyertes kezdeményezései: >>>
2012.10.12. péntek 08:11
|
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg,
hogy elfelejtünk játszani.” G. B. Shaw
2012 - Az aktív idősödés európai éve
|
Köztudott, hogy az
EU a 2012-es évet az aktív idősödés
évének nyilvánította; emellett azonban arról sem feledkezzünk meg, hogy kis
hazánkban hosszú évek óta októberben a szép kort megért korosztály
megkülönböztetett figyelmet, kedvességet
élvez az "Idősek hete" alkalmából. Idén sincs ez másképp; az idősek hete
jegyében több önkormányzat, nyugdíjasklub igyekszik a szépkorúak kedvében
járni, tartalmas programokat szervezve számukra. >>>
2012.10.08. hétfő 11:43
A Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége "Élelmes Fogyasztók - Mire figyeljünk vásárlásaink során?" címmel, az aktív idősödés és nemzedékek közötti szolidaritás európai évének jegyében
2012. október 10-én szerdán rendezvényt szervez az Agria Park Vásárterén (Eger, Törvényház u. 4.).
Ennek keretében 11,30-tól előadásokat hallgathatnak meg aktuális és tipikus fogyasztóvédelmi
témákban, lesz "Pocsék áruk fóruma" - ahol a hatóság által letiltott termékek
veszélyei kerülnek bemutatásra, a "Megyei Fogyasztói Termékkosárban" pedig megismerkedhetnek
a Nemzeti Fogyasztói Termékkosárban már szereplő Heves megyei cégek termékeivel,
valamint fogyasztóvédelmi tanácsadással is várják az érdeklődőket.
2012.04.19. csütörtök 15:59
2012.04.11. szerda 12:54
A Magyar Közlöny 37/2012. számában megjelent a Kormány 1089/2012. (IV. 2.) Korm.
határozata a tevékeny idõskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének
Magyarországi Programjáról, melynek tartalma az alábbiakban olvasható. >>>
2012.04.11. szerda 08:06
|
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg,
hogy elfelejtünk játszani.” G. B. Shaw
2012 - Az aktív idősödés európai éve
|
A Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a Fogyasztók Világnapja
– rendezvénykörhöz, és az aktív idősödés európai évéhez kapcsolódva az időskorúak
tájékoztatását tűzte ki célul. Ennek keretében márciusban a felügyelőség
munkatársai látogatást tettek két szombathelyi idősek klubjában, ahol a jelen
lévőket hasznos tanácsokkal látták el az áruvásárlással kapcsolatban. Felhívták
a figyelmüket, hogy egy-egy vásárlás során melyek azok a főbb szempontok amelyekre
figyelni kell, melyek alapján tudatos döntést tudnak hozni a termék megvásárlásakor.
>>>
2012.03.09. péntek 08:05
|
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg,
hogy elfelejtünk játszani.” G. B. Shaw
2012 - Az aktív idősödés európai éve
|
A 2012-es év az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve.
Ennek fontosságának tudatában a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi
Felügyelősége a Debrecen-Józsai Nyugdíjas Klub tagjainak tartott a nyugdíjasokat leginkább érintő fogyasztóvédelmi kérdésekről tájékoztatást.
A tájékoztatót nagyon nagy érdeklődés fogadta, a teremben egyetlen szabad szék
sem maradt, így mintegy 90 fő várta, hogy a felügyelőség által kiemelten fontosnak
tartott területekről információt kapjanak, valamint kérdéseikkel konkrét problémáik
megoldásához kérhessenek segítséget. >>>
2012.03.02. péntek 08:30
|
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg,
hogy elfelejtünk játszani.” G. B. Shaw
2012 - Az aktív idősödés európai éve
|
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya Időskorúakért Programot
indított, melynek keretében egy előadás-sorozat formájában információkkal, tájékoztatással
látja el a résztvevő szépkorúakat. Cél, hogy az időskorú fogyasztók jogaikat megfelelően
érvényesíteni, vagyoni érdekeiket pedig hatékonyan védeni tudják. >>>
2012.02.23. csütörtök 08:00
Európában arányaiban egyre kevesebb gyermek születik, míg a születéskor
várható élettartam az orvostudomány fejlődésének és a javuló
életkörülményeknek köszönhetően nő (1960 óta átlagosan 8 évvel),
így az EU lakossága folyamatosan öregszik. Európában évente
megközelítőleg kétmillióval nő a hatvan év felettiek száma, akik tehát
egyre hosszabb és egészségesebb életre számíthatnak. Míg 1990-ben
lakosság 25 százaléka volt 55 évnél idősebb, addig mára ez az arány már 30 százalékos,
és előrejelzések szerint 2060-ra a lakosság 60 százaléka (!) ebbe az
életkori csoportba fog tartozni. >>>
2012.02.21. kedd 09:27
|
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg,
hogy elfelejtünk játszani.” G. B. Shaw
2012 - Az aktív idősödés európai éve
|
2012. február 21-én 14 órától a gödöllői "Őszikék" Nyugdíjas Klubban tart előadást
dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.
Az előadás elsősorban az árubemutatókkal kapcsolatos tudnivalókat érinti, hiszen
a tapasztalatok szerint ezen értékesítési forma legfőbb címzettjei, résztvevői
az idősebb, nyugdíjas korosztály tagjai közül kerülnek ki. Ezen túlmenően a hallgatóság
hasznos információkat kaphat az ártájékoztatás és az "akciók" szabályairól, illetve
veszélyeiről is.
Az eseménynek a Gödöllői Városi Könyvtár ad otthont.
2012.02.14. kedd 08:30
A 2012-es év az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve.
Ennek fontosságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a 2012. január 24-én hatályba
lépett IV. középtávú fogyasztóvédelmi politika megvalósítására irányuló, 2014-ig
szóló feladatterv végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló
Kormányhatározat egyértelműen leszögezi, sőt konkretizálja az időskorúak fokozott
védelmének fontosságát. >>>
2012.01.23. hétfő 12:45
Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évét a Bizottság
azzal indította, hogy ismertette az új Eurobarométer felmérést, amely szerint
az európaiak 71%-a tisztában van azzal, hogy Európa lakossága elöregedőben van,
de csupán 42%-ukat foglalkoztatja ez a jelenség. Ez szöges ellentétben áll a politikai
döntéshozók szemléletével, akik fontos kihívásnak tekintik a népesség elöregedésének
problémáját. A legtöbb polgár úgy gondolja, hogy az 55 évesnél idősebb emberek
jelentős szerepet játszanak a társadalomban. A megkérdezettek több mint 60%-a
úgy véli, lehetővé kellene tenni, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is
folytathassuk a munkát, harmaduk pedig úgy nyilatkozott, hogy ő maga is szeretne
tovább dolgozni. Meglepő módon a nyugdíjkorhatárhoz közelebb állók inkább osztják
ezt a véleményt, mint a fiatalabb nemzedék. >>>
|
|
|
|
|
|