Igen, ez a reklámok világa, amely egy olyan képet varázsol elénk nap, mint nap, amely arról próbál meggyőzni bennünket, hogy a boldogsághoz elegendő az anyagi javak megszerzése, minden más elhanyagolható, de legalábbis másodlagos. Annyiban ugyanakkor mégis reális a kép, amennyiben ezek a hirdetések folyamatosan arra emlékeztetnek bennünket, hogy fogyasztói társadalomban élünk, ennek összes szépségével és… nos, az árnyoldalairól – legalábbis a reklámokból – túl sokat nem tudunk meg.

 

A fogyasztói társadalom megjelenése Magyarországon

 

Az a kijelentés, miszerint mindennapjainkat a fogyasztói társadalom törvényszerűségei alapvetően befolyásolják, mára közhellyé vált. Még akkor is, ha ezt a fogalmat sokan, sokféleképpen definiálták. Paul Ekins, neves brit akadémikus, a fenntartható fejlődés kutatója így fogalmazott 1994-ben: „Fogyasztói társadalom egy olyan társadalom, ahol az egyre növekvő számú árucikkek és szolgáltatások birtoklása és használata az elsődleges kulturális törekvés, ez az egyéni boldogsághoz, társadalmi státuszhoz és nemzeti sikerességhez vezető legbiztosabb út.”

 

Hazánkban a fogyasztói társadalom szinte egyik pillanatról a másikra köszöntött be, pár év alatt rengeteg új fogalommal kellett megismerkednünk, minden, ami a kilencvenes évek előtt csupán vágyálom lehetett, elérhetővé vált és nem is kellett „álmaink megvalósításához” más, csupán pénz. Az anyagi feltételeket pedig – egy ideig – biztosította a jövedelmek emelkedése és a szinte korlátlan hitellehetőség.

 

De térjünk vissza egy pillanatra Ekins definíciójához. Vajon törvényszerű volt-e, hogy ugyanazok a folyamatok ugyanúgy lejátszódjanak hazánkban, mint tőlünk nyugatabbra évtizedekkel korábban. Vajon szükségszerű volt-e, hogy az egyén boldogságát a tárgyak, termékek, árucikkek birtoklása ennyire meghatározza? Talán igen, s éppen azért, mert minden olyan hirtelen jött…

 

Hogyan is alakult a fogyasztás a rendszerváltás előtt? Ez a világ sokaknak ismerős, míg másoknak – főként a fiataloknak – hihetetlen, már-már történelem. A kilencvenes évek előtt a jelenleg kapható termékválaszték töredéke sem volt fellelhető a polcokon. Mivel nem volt igazi – legalábbis mai értelemben vett – luxus, kevésbé volt meghatározó az anyagi javak mindenek feletti hajszolása. A célok egyszerűbbek voltak, ugyanakkor a megvalósításukhoz sokkal több türelemre volt szükség. Hosszú idő is el kellett, hogy teljen ahhoz, hogy összegyűljön a színes tévére való, hosszú várólisták voltak a Merkur telepeken, lakáshitel helyett a tanácsi kiutalásra kellett várni, a telefonhoz jutáshoz pedig nem ártott a protekció… Miben nyilvánult meg – ha volt egyáltalán olyan – a fogyasztói tudatosság? Talán abban, hogy szemfülesnek kellett lenni ahhoz, hogy télen pontosan tudjuk, hogy hova kell menni – és mikor –, hogy hozzájussunk egy kiló banánhoz vagy narancshoz. Ugyanígy „jól informáltnak” kellett lenni ahhoz, hogy hol van az az egyetlen üzlet, ahol a hiánycikknek számító áru kapható volt: szabályosan vadászni kellett bizonyos javak után még akkor is, ha megvolt rá a pénz. Sokkal gyakrabban volt olvasható az üzletekben, hogy „a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el”, az elromlott portéka helyett ugyanis nem biztos, hogy tudtak adni másikat, javítani pedig inkább a „maszek” szerelőhöz vagy a cipészhez vittük a holmit, gyorsabbnak tűnt és olcsóbbnak.

 

A nyolcvanas évek legvégén túlestünk a Gorenje-turizmus lázán (amikor a szabad- és ünnepnapokon a magyar állampolgárok célba vették a szomszédos Ausztriát, és hűtőszekrényekkel és bundákkal megpakolva tértek haza), és hazánkban is sorra jelentek meg azok a termékféleségek – és árubőség –, amit a szerencsés kevesek korábban csak „nyugaton. láthattak. Az „új világban” lettek volna hivatottak segíteni az eligazodást az új típusú reklámok, azonban a kezdetekben inkább a mennyiségbeli változás, semmint a részletes és informatív tájékoztatás volt a jellemző (ez mára sem változott sokat, csupán a jogszabályok adta korlátok próbálják megfelelő irányba terelni a hirdetéseket, a megtévesztés tilalmát például igen részletesen tárgyalják a viszonylag új jogi normák).

 

A reklámok és a kereskedelmi gyakorlatok körében is megjelentek új módszerek, az egyik ilyen volt a csomagküldő kereskedelem térhódítása, amely rögtön magával hozta a megtévesztés szinte összes lehetséges verzióját. Talán vannak, akik emlékeznek az eredeti amerikai bombázó dzsekire, amely nem volt sem eredeti, sem amerikai, ha pedig egy vadászpilóta abban indult volna bevetésre, nagy valószínűséggel nem ért volna soha célba. Ilyen volt a „búvár. karóra is, amely sajnos a ráfröccsenő víz hatására is hajlamos volt felmondani a szolgálatot.

 

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség létrejötte

 

Ezeknek a gyakorlatoknak a megszüntetésére már 1990-ben megszületett a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvény, amely megfogalmazta: tilos a fogyasztókat az áru kelendőségének fokozása érdekében megtéveszteni.

 

A szabályok betartását a Gazdasági Versenyhivatal ellenőrizte, de 1991-ben – az Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőség jogutódjaként – létrejött a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, amely jogosult volt ellenőrizni a kis- és a nagykereskedelmi, a vendéglátóipari, az idegenforgalmi tevékenység, valamint a szolgáltatások gyakorlására, valamint a termékek (áruk, alkatrészek, alapanyagok stb.) forgalmazására vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások megtartását, az áruk és a fogyasztási szolgáltatások minőségére és minőség tanúsítására vonatkozó előírások betartását, a vásárlók minőségi kifogásának intézését, az áru mérésének - ideértve a mérő-eszköz hitelességét is -, elszámolásának, valamint a kiállított számlának a helyességét, a belföldi reklám és hirdetési tevékenységre, a hatósági árakra, a vásárlók tájékoztatására vonatkozó, illetve a fogyasztói érdekvédelmi szempontból a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben foglaltak megtartását.

 

 

 

Az új hatóság tehát széles körű ellenőrzési hatáskört kapott, amely a kereskedelmi és a szolgáltatási szektor széles spektrumát lefedte, a jogszabályi rendelkezések megsértése esetére pedig az intézkedések lehetséges körét is meghatározták az új normák.

 

A Korm. rendelet lehetővé tette:

• a termék (szolgáltatás) értékesítésének megtiltását vagy feltételhez kötését (mennyiségi vagy minőségi kifogás esetén),

• a termék, áru forgalmazásának megtiltását (a kötelező előzetes minőségvizsgálat nélküli forgalomba hozatal esetén);

• a mérőeszköz használatának megtiltását és használatból való kivonását (nem hitelesített, lejárt hitelességű, vagy hamis mérőeszköz);

• a vizsgálat során észlelt hibák, hiányosságok megszüntetésére való kötelezést és a megtett intézkedésről visszajelzés kötelezővé tételét;

• az üzlet bezárásának elrendelését (a fogyasztók életét, egészségét veszélyeztető értékesítési körülmények esetén a szabálytalanság megszüntetéséig);

• áru, termék megsemmisítéséről intézkedést (a fogyasztók életének, egészségének veszélyeztetése esetén).

 

Fogyasztói jogviták és a hatóság

 

Fontos jogosítványa volt a hatóságnak a „vásárlók minőségi kifogásainak intézése, amely egészen 2003-ig valódi beavatkozási lehetőséget jelentett a fogyasztói jogvitákba. Ennek természetesen „történelmi” hagyományai voltak. Eddig volt hatályban ugyanis a vásárlók minőségi kifogásainak intézéséről szóló 4/1978. (III.1.) BkM rendelet. Jóllehet az a lehetőség, amely a jogelőd jogelődjét, az Állami Kereskedelmi Felügyelőséget még a vevő részére kártalanítás megítélésére is felhatalmazta, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget már nem illette meg, a jogszabály kimondta: ha a hiba jellegével, a javítás módjával, az árleszállítás mértékével összefüggő vagy más lényeges műszaki kérdésben felmerülő vita esetén a KERMI szakvéleményét kell beszerezni, ennek tartalma pedig kötelező volt a gazdálkodó szervezetre nézve.

 

1995-től a KERMI-nél lévő „hatáskört” felváltotta a Főfelügyelőség szakvéleménye, amelynek kötelező ereje a 49/2003. (VII.30.) GKM rendelet hatályba lépéséig érvényes kötelezettségként fogalmazódott meg. Jóllehet az azt megelőző évben már megjelent egy olyan tartalmú LB állásfoglalás, amely rögzítette: „a fogyasztóvédelmi felügyelőségek a látszat ellenére sem kötelezhetik a forgalmazókat kijavításra, cserére vagy meghatározott mértékű árleszállításra”.

 

1997–2003

 

A fogyasztóvédelmi törvény megalkotása és a modern piacfelügyeleti tevékenység kezdetei

 

1997-ben született meg az új fogyasztóvédelmi törvény, amelyet – preambuluma szerint – annak érdekében alkotott meg az Országgyűlés, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amely biztosítja a fogyasztói érdekek – különösen a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz, a vagyoni érdekek védelméhez, a megfelelő tájékoztatáshoz és oktatáshoz, a hatékony jogorvoslathoz, továbbá a társadalmi szervezeteken keresztül történő fogyasztói érdekképviselethez fűződő érdekek – védelmét, valamint az érvényesítésükhöz szükséges intézményrendszer továbbfejlesztését.

 

A törvény elsőként határozta meg a fogyasztó fogalmát, létrehozta a mai értelemben vett piacfelügyeleti normák, azaz a fogyasztók életét, egészségét és biztonságát védeni hivatott alapvető rendelkezések kereteit, a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme okán rögzítette a gazdálkodó szervezetek legalapvetőbb kötelezettségeit, a fogyasztók megfelelő tájékoztatása érdekében pedig megfogalmazta a címkézés, a használati és kezelési útmutató, az árfeltüntetés és a csomagolás legfontosabb szabályait. Az új törvény a vitarendezés alternatív fórumaiként létrehozta a békéltető testületeket, és meghatározta a fogyasztóvédelem állami és civil oldalán helyet foglaló szereplők alapvető feladatait. A fogyasztóvédelmi hatóság kezébe a jogalkotó széles körű intézkedési és ellenőrzési lehetőséget adott, új szankcióként pedig bevezette a fogyasztóvédelmi bírság kiszabásának lehetőségét.

 

A korábbi ellenőrzési területekhez képest a hatóság „munkaköre” kiegészült olyan új feladatokkal, kötelezettségekkel és jogosítványokkal, amelyek már nem voltak klasszikus értelemben vett hatósági tevékenységnek. Ebbe a körbe tartozott

• az együttműködés a fogyasztóvédelmi tevékenységet ellátó más szervekkel, együttműködési megállapodások kötése,

• szakmai segítség nyújtása a civilek tevékenységéhez és az oktatás terén,

• tájékoztatási tevékenység (fogyasztói jogokat ismertető kiadványok megjelentetése, termék-összehasonlító vizsgálatok eredményeinek közzététele),

• önkormányzatok fogyasztóvédelmi tevékenységének segítése (módszertani segédanyagok készítése, tanácsadó irodák működésének támogatása).

 

1997 a hatóság működésének szempontjából is fordulópontot jelentett: a területi felügyelőségek a megyei (fővárosi) közigazgatási hivatalok szervezetébe integrálódtak. Ennek eredményeképpen kettős irányítás alakult ki, a szakmai felügyeletet a Főfelügyelőség látta el, míg a szervezeti és pénzügyi feltételeket a hivatalok biztosították.

 

 

A reklámtörvény megjelenése már az új hirdetési módszerekkel összefüggő kérdésekre is választ kívánt adni, az általános tilalmak körében kiemelt figyelmet fordított a gyermek-és fiatalkorúak egészséges fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésének védelmére, megtiltotta a burkolt, a tudatosan nem észlelhető, illetve a megtévesztő reklámot, valamint korlátozta a gyógyszerek, az alkoholtartalmú italok és a dohánytermékek reklámozását. Új eljárást írt elő a jogszabálysértő hirdetési tevékenységet folytató vállalkozásokkal szemben, bírság kiszabását tette lehetővé, és kimondta, hogy a jogsértésért a reklámozó, a reklámszolgáltató és a reklám közzétevője is felelős. A törvény a dohánytermékek reklámozásával összefüggésben változott a legtöbbet, 2001 júliusától gyakorlatilag megtiltotta a reklámozást, csupán szűk mozgásteret hagyva a dohánytermékekről szóló információközlésnek. Az első törvényi szintű reklámszabályozás az új, 2008-as törvény hatályba lépéséig „élt”.

 

 

Az 1997. évi fogyasztóvédelmi törvény hatályba lépésével egyidejűleg a piacfelügyeleti normák is erősödtek, a forgalomba kerülő termékek biztonságos voltát garantálni hivatott szabályok az FVF vezető szerepét deklarálták. Többek között a hatósághoz rendelték a Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszer kialakításával és működtetésével összefüggő feladatokat, a hatékonyság érdekében pedig együttműködési kötelezettséget írt elő az FVF és a többi, piacfelügyeleti szervként nevesített társhatóság között.

 

A társadalmi szervezetek szerepének törvényi szintű elismerése, valamint a békéltető testületek, mint alternatív vitarendezési fórumok létrehozása már egy új típusú, több szereplős fogyasztóvédelmi rendszer kialakulása előtt nyitották meg az utat.

 

Csatlakozás az Európai Unióhoz

 

A jogi szabályozás további irányait alapvetően az ország uniós csatlakozása, illetőleg az ezt megelőző jogharmonizációs kötelezettség határozta meg. Ezt a körülményt is figyelembe vették a II., 2003-2006. évre előirányzott középtávú fogyasztóvédelmi politika alapvető feladattervei is. A prioritások közé tartozott többek között

• az EU konform jogszabályok betartásának fokozott ellenőrzése,

• a Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszer működtetése, a hatóságok közötti együttműködés megteremtése és az EU RAPEX rendszeréhez történő kapcsolódás feltételeinek megteremtése, vagy

• az EU Bizottság által módosított, korszerűsített fogyasztóvédelmi irányelvek, jogszabályok folyamatos átvétele, a vonatkozó hazai jogszabályok módosítása.

 

A csatlakozást közvetlenül megelőzően születtek meg azok a szabályok, amelyek alapjaiban változtatták meg a fogyasztói jogviták intézésével összefüggésben a fogyasztóvédelmi hatóság lehetőségeit. A fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézéséről szóló 49/2003. (VII.30.) GKM rendelet végleg megszüntette a hatóság szakvéleményének kötelező erejét, csupán lehetőségként jelölte meg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szakvéleményének kikérését. Később ez a nevesített „státusz” is kikerült a jogszabályból, a hatóság hivatalos álláspontja csupán egy maradt a sok más bizonyítási eszközök között.

 

Az állami közbeavatkozás lehetőségének csorbulását némiképp kompenzálta a Polgári Törvénykönyv módosítása, amely bevezette a fogyasztói szerződés fogalmát. A fogyasztói oldalon álló „fél” számos fogyasztóvédelmi alapon álló segítséget kapott. A szavatossági idő két évre növelése mellett a Ptk. bevezette a hat hónapos vélelem intézményét: az új szabályok szerint ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt. Változott az érvényesíthető igények sorrendje is, a csere lehetőségét a javítással „egy sorba” rendezve, azaz az új szabályok eredményeképpen a cserének már nem volt feltétele a termék javíthatatlansága. Sajnálatos módon a részletszabályokat tartalmazó rendeleti előírások kevés konkrétumot fogalmaztak meg, a jogalkalmazás a mai napig nem tudott megbirkózni olyan előírásokkal, mint például azzal, amelyik előírja: a forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A szabályok konkretizálása, a számon kérhető kötelezettségek egzakt meghatározása a ma jogalkotóinak feladata kell hogy legyen.

 

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság létrejötte

 

2007. szeptember 1-jével került sor a területi felügyelőségek visszaintegrálására a központi intézménybe, ezzel egyidejűleg új nevet is kapott a szervezet: létrejött Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A területi szervek immáron nem megyei, hanem regionális formában működtek tovább, a régióközpontban működő felügyelőséghez kapcsolódtak a többi megyében tevékenykedő korábbi felügyelőségek, immáron kirendeltségként.

 

Az új, 2007-2010. közötti időszakra érvényes fogyasztóvédelmi politika – a szervezeti változásokon túl – célul tűzte a fogyasztóvédelem „társadalmasítását”, az érdekegyeztetés biztosítása céljából tripartit fórumként létrehozta a Fogyasztóvédelmi Tanácsot – ez utóbbi grémium feladata lett volna többek között az ún. Fogyasztóvédelmi Charta megoldása, amely azonban a különböző oldalak kifogásai és az egységes álláspont kialakításának hiánya okán nem született meg. Ugyancsak terv maradt az új NFH részére az általános hatáskör biztosítása, sőt, bizonyos területeken jelentős mértékű hatásköröket vesztett a szervezet (pl. élelmiszer-ellenőrzés).

 

 

Bővülést az egyes energiaszolgáltatásokkal összefüggésben, illetőleg a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény alapján könyvelhetett el a hatóság, bár ez utóbbi jogszabály esetében is három hatóság között oszlott meg a jogszabályi rendelkezések ellenőrzésének feladata.

 

A 2010. évi kormányváltás alapvető szemléletváltást hozott a hazai fogyasztóvédelemben, ezekről korábbi lapszámainkban részletesen beszámoltunk. A jövő feladatait pedig az új Fogyasztóvédelmi Stratégia fogja meghatározni.

 

 

Szerző: Dr. Kathi Attila,

NFH Stratégiai kabinetvezető

 

Megjelent: Fogyasztóvédelmi Tükör

II. évfolyam 2. szám

 

 

 

felhasznált forrás:

Fekete Orsolya: A felügyeleti szervek tevékenysége Magyarországon a fogyasztóvédelem egyes területein - phd értekezés