forrás: www.nedoljonbe.hu
A fogyasztói csoport tagjai együtt takarékoskodnak autóra, lakásra, és
ha együtt van egy eszköz ára, akkor azt megvásárolják, és kisorsolják a
tagok között. Szinte minden csoport azzal is operál, hogy az kapja meg a
következő eszközt, aki a legtöbb előrefizetést vállalja. Akik a
csoportokat létrehozzák, és működtetik, azok a csoportszervezők, akik a
reklámjaikban többnyire hitelként tüntetik fel a szolgáltatásukat.
A leggyakoribb szlogen az, hogy az állás nélküliek, a BAR-listások,
illetve a nyugdíjasok is pénzhez juthatnak náluk. Amikor viszont kiderül
számukra, hogy fogyasztói csoportba léptek be, már csak úgy léphetnek
ki abból, hogy elveszítik, vagy csak a futamidő végén kapják meg az
addigi befizetésük zömét. A nagy fluktuáció is azt mutatja, hogy a
belépők későn jönnek rá arra, nem hitelre szerződtek - mondta Zavodnyik
József, irodavezető a tájékoztatón.
Még 2001-ben született egy kormányrendelet, amely keretek közé
szorította a csoportszervezőket, de annak a hatályba lépését addig
halogatták, míg végül nem lett része a jogrendszernek. Jelenleg a
fogyasztóvédelmi törvényben található az egyetlen rájuk vonatkozó
szabály, ez 2014. január 1-ig megtiltja új csoportok szervezését. Ez
viszont aktívvá tette a működő csoportszervezőket, akik a meglévő
csoportjaikat töltik fel, nem utolsósorban a megtévesztő hirdetésekkel.
Grimm Krisztina, a fogyasztóvédelmi iroda vezetője a csoportszervezők
számát 10 és 20 közöttire tette, szervezőnként pedig 3-5 csoport
működik, de ezek egyenként akár több száz tagúak is lehetnek.
Tavaly összesen 234 bejelentés érkezett a fogyasztói csoportok
ellen, az idén eddig már 264-et regisztrált a GVH - mutatta be az
adatokat Tevanné Südi Annamária. A kiszabott bírság összege 2005-ben még
csak 5 millió, tavaly 18,7 millió, idén eddig 65 millió forint volt. A
GVH eddig 28 eljárást indított a csoportszervezők ellen, közülük 22-őt
marasztalt el jogsértésért, a bíróság ezeket a határozatokat - kivétel
nélkül - helyben hagyta, tette hozzá a főtitkár.
A program honlapja: www.nedoljonbe.hu
forrás: http://www.fogyasztok.hu .