"Közös érdek - Szakmai fórum" került ismét megrendezésre
2012.06.22. péntek 08:10
A Győr–Moson–Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egy
évvel ezelőtt "KÖZÖS ÉRDEK – SZAKMAI FÓRUM" címmel tartott rendezvényt. A
sikeresen megrendezett fórumon részt vett vállalkozók és vállalkozások ebben az
évben is igényelték és fontosnak tartották, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei
Kormányhivatal egyes szakigazgatási szerveitől, a NAV-tól, valamint európai
parlamenti képviselőtől közvetlenül kapjanak tájékoztatást. >>>
Az idén júniusban került megrendezésre az egyeztető
fórum a Kamara Székházában, melynek kiemelt célja az volt, hogy a hatóságok és
a vállalkozások megismerhessék egymás munkáját és elvárását, a hatóságok
bemutatkozhassanak, a vállalkozások pedig akár kötetlen formában is feltehessék
kérdéseiket. A gazdasági szféra szereplőivel való közvetlen találkozás
számunkra is nagyon fontos, hiszen a szabályok betartásával, vagy a jogalkalmazással
kapcsolatos gondokat így közvetlenül megismerhetjük.
A rendezvény sikeres volt, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi
Felügyelőségének mb. igazgatója, dr. Szopka Zsolt
beszámolóját érdeklődve hallgatták a résztvevők. A vállalkozás képviselőitől
több kérdés és természetesen a gyakorlatból javaslatok is érkeztek a
jogszabályok betartatásával, változtatásával kapcsolatban.