Megfelelőségi
tanúsítvány
Az Fgytv. 13. §-a kimondja,
hogy olyan termék,
amelyre vonatkozóan jogszabály megfelelőségértékelési kötelezettséget ír elő,
csak a vonatkozó megfelelőségértékelési
eljáráshoz tartozó megfelelőségi tanúsítvánnyal, megfelelőségi nyilatkozattal,
illetve megfelelőségi jelöléssel együtt forgalmazható.
Tekintettel arra, hogy
többféle megfelelőségi eljárás és tanúsítvány létezik, ezért szükség volt a
fenti szakasz pontosítására, hogy egyértelmű legyen, hogy mely megfelelőségi
tanúsítvány szükséges a forgalmazáshoz.
Az ár feltüntetése
Az Fgytv. 14. § (4) bekezdése
alapján az eladási árat
és az egységárat, illetve – határon átnyúló szolgáltatásnyújtás kivételével –
a
szolgáltatás díját Magyarország törvényes fizetőeszközében kifejezve, a fizetőeszköz nemét (forint) vagy annak
rövidítését (Ft) megjelölve kell feltüntetni.
Az új szabálynak köszönhetően
egyértelműen fel kell tüntetni, hogy az összeg forintban értendő, ami a
fogyasztók pontos tájékoztatását eredményezi.
Az Fgytv. 14. § (6) bekezdése
szerint, ha a termékre
vonatkozó kereskedelmi kommunikáció megjelöli a termék eladási árát – amennyiben
jogszabály eltérően nem
rendelkezik –, az egységárat is meg kell adni.
Bizonyos termékek esetén ugyanis
lehetetlen egységárat megjelölni, ezeket a kivételeket külön jogszabály (a termékek
eladási ára és
egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól
szóló 4/2009. (I.30.) NFGM-SZMM rendelet) rögzíti.
Folytatása következik ...
Előző részek:
1. rész: a fogalmi kör megváltozása
2. rész: termék azonosító jelölése, közüzemi számla csekken történő kiegyenlítése