Csak tudományosan megalapozott, egészségre utaló kifejezések szerepelhetnek az élelmiszerek csomagolásán
2012.06.13. szerda 08:00
Az Európai Bizottság elfogadta azt a
222 tételből álló jegyzéket, amely egybegyűjti az élelmiszerek csomagolásán
olvasható, egészséget befolyásoló tájékoztató kijelentéseket. Ezentúl a gyártók
csak olyan meghatározásokat, állításokat tüntethetnek fel a termékeken, amelyek
tudományosan megalapozottak. Az
új adatbázis megszületése fontos mérföldkő az élelmiszerek jelölésében. A lista
megkönnyíti a vásárlók és a vállalkozások tevékenységét, hiszen egyértelművé
teszi, hogy mely állítások tüntethetők fel a termékek csomagolásán, és melyek
nem. >>>
Az engedélyezett meghatározások között helyet kapott például a kálciumra
vonatkozó megállapítás, amely szerint "A kálcium szükséges a normál csontozat
fenntartásához, " vagy a jódra vonatkozóan: „A jód hozzájárul az idegrendszer
normál működéséhez."
Az
egészségre vonatkozó kijelentések nemcsak a reklám eszközei, fogyasztói elvárás,
hogy a megvásárolt élelmiszeren tudományosan alátámasztott, valós információk
szerepeljenek. A gyártóknak fél éven belül felül kell vizsgálniuk az
élelmiszereken korábban feltüntetett állításaikat, és közülük azokat, amelyek
nem szerepelnek az Európai Bizottság listáján, 2012. december közepétől tilos
lesz használni.
Magyarországon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
(NÉBIH) feladata, hogy betartassa az egészségre vonatkozó megállapításokkal
kapcsolatos szabályokat.