Az Európai Bizottság
közlekedésért felelős alelnöke, Siim Kallas a következőképpen nyilatkozott: „Hányunkat hagytak már állva a repülőtereken,
és vágták a képünkbe, hogy nincsenek jogaink, miközben tudjuk, hogy vannak!
Ezzel az alkalmazással utasok milliói számára válik könnyen elérhetővé az
utasjogaikkal kapcsolatos megfelelő információ éppen akkor, amikor a legnagyobb
szükség van rá: a váratlan helyzetekben.”
Ha az utazás nem egészen a
terveknek megfelelően alakul, igen kellemetlen tapasztalatokat szerezhetünk. Előfordulhat,
hogy törölnek egy járatot, vagy a csomagajánlatban szereplő hotel nem felel meg
a hirdetésben közölt információknak, vagy változik a vonat indulási időpontja
–
ezeket és az ehhez hasonló helyzeteket sokkal könnyebb kezelni, ha az utas
tisztában van az őt megillető jogokkal.
Az alkalmazás az egyes
potenciálisan előforduló helyzetek mindegyikére vonatkozóan ismerteti az
utasjogokat. Abban az esetben például, amikor törölnek egy járatot és az utas
emiatt nem tud felszállni, kártérítésre lehet jogosult, amelynek összege 125 és
600 EUR között lehet. Ha az utas poggyásza baleset következtében megsérül,
szintén felmerül a kártérítési jogosultság lehetősége. Hasznos tudni, hogy a
vasúti és légi társaságoknak jól áttekinthető tájékoztatást kell nyújtaniuk az
árakról, és kötelességük segítséget nyújtani a mozgáskorlátozott utasoknak.
Arra az esetre, ha úgy
érzi, hogy jogait megsértették, az alkalmazás révén arról is tájékoztatást
kaphat, hogy kinél lehet panasszal élni ezzel kapcsolatban.
Komolyabb szükséghelyzet
esetén, mint például amit az izlandi vulkán kitörése okozott 2010-ben, az
alkalmazás utazási információkat és az Európai Bizottságtól származó tanácsokat
is megjeleníthet.
Az alkalmazás része a
Bizottság által „Utasjogai mindig kéznél” címmel (Your passanger rights at hand) indított tájékoztatási kampánynak:
Az utasjogokkal kapcsolatos bővebb információkért látogasson el az
alábbi honlapra: http://ec.europa.eu/transport/passenger-rights/hu/34-neb-air.html, és töltse le az alkalmazásokat.