|
|
|
 
A turisztikai szolgáltatások és a nyári szabadidős tevékenységhez kapcsolódó berendezések és non-food termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzése
2010.10.25. hétfő 16:59
A vizsgálat tárgya a turisztikai szolgáltatások és a nyári szabadidős tevékenységhez kapcsolódó berendezések
és non-food termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzése
volt 2010. június 21.– augusztus 23. között.
Az ellenőrzésben részt vett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság valamennyi regionális
felügyelősége. Az ellenőrzés a berendezések esetében a biztonságos működtetés
ellenőrzésére, különös tekintettel a megfelelőséget tanúsító dokumentumok, igazolások
meglétére és érvényességére, a hatóságunk által már korábban letiltott, illetve
a RAPEX rendszerben közzétett, más tagállamok által letiltott termékek kereskedelmi
forgalomban történő ellenőrzésére, valamint a nem biztonságos áruk kiszűrésére,
forgalomból való kivonására, illetve a jogkövető magatartás kikényszerítése érdekében
a szükséges intézkedések megtételére terjedt ki.
Az összefoglaló jelentés letölthető innen.
Megállapítások, tapasztalatok:
-
A vendéglátóipari egységek, valamint a személytaxi-szolgáltatások tekintetében
6.359 ellenőrzésre került sor, melyből 1.232 esetben (19,4%) tárt fel szabálytalanságot
a hatóság.
-
A személytaxi-szolgáltatás ellenőrzése során 476 vállalkozót vontak vizsgálat
alá, melyből 103 esetben (21,6%) a vonatkozó jogszabályi előírásoktól eltérően
folytatták tevékenységüket.
-
5.883 vendéglátóipari egység, valamint közterületi, illetve alkalmi árusítás
keretében kitelepült kereskedő vizsgálata során 1.129 vállalkozással szemben merült
fel kifogás (19,2%).
-
9.866 termék próbavásárlására került sor, amelyből 716 eset (7,3%) bizonyult
jogsértőnek.
-
A felfújható vízi játékok esetében 174 helyszínen 5.136 db játék forgalmazási
körülményeit vizsgálták, 11,2%-ának (578 db) jelölései, tájékoztatói kerültek
kifogásolás alá. A mintavételezett 20-féle vízi játék közül 19 nem felelt meg
az előírásoknak.
-
287 ellenőrzött kereskedelmi egység közül 10 üzletben (3,5%) állapították meg
az árfeltüntetésre vonatkozó jogszabályi előírások megsértését.
-
Az ellenőrzött 749-féle típusú, 5.915 db ventilátorból 96-féle (12,8%), 1.038
darab termék (17,5%) esetében állapítottak meg hiányosságot.
-
593 féle (3.632 db) merülő szivattyú közül 33 féle (185 db (5,1 %) nem elégítette
ki a követelményeket.
-
297 ellenőrzött kereskedelmi egységben, 1.833 típusú (16.288 db) termék jelöléseinek
ellenőrzése során 567 terméktípus (6.888 db) nem felelt meg a jelölési előírásoknak.
Ez az ellenőrzött terméktípusok tekintetében 30,9%-os, az ellenőrzött darabszám
esetén pedig 42,3%-os kifogásolási arányt jelent.
-
256 helyszínen 622 mutatványos berendezést ellenőriztek, amelyből 126 (20,3%)
nem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
Intézkedések a vizsgálat egyes elemeire lebontva az alábbiak:
A vendéglátás és személytaxi-szolgáltatás
Közigazgatási jogkörben hozott intézkedések és szankciók:
-
kötelezésre szóló határozat 648 esetben, (615 esetben vendéglátóipari egység
terhére, 33 esetben taxi szolgáltató terhére),
-
fogyasztóvédelmi bírság összesen 365 esetben, 14.785.000 Ft összegben(295 esetben vendéglátóipari egység terhére, 11.450.000 Ft összegben és 70 esetben
taxi szolgáltató terhére, 3.335.000 Ft összegben).
Szabálysértési jogkörben hozott intézkedések és szankciók:
-
figyelmeztetés 50 esetben, (46 esetben vendéglátóipari egység terhére, 4 esetben
taxi szolgáltató terhére)
-
pénzbírság 49 esetben, 1.220.000 Ft összegben, (29 esetben vendéglátóipari egység
terhére, 420.000 Ft összegben és 20 esetben taxi szolgáltató terhére, 800.000
Ft összegben).
Felfújható vízi-játékok
Közigazgatási jogkörben hozott intézkedések:
-
kötelezésre szóló határozat 40 esetben,
-
forgalmazást feltételhez kötő határozat 11 esetben,
-
forgalmazást megtiltó határozat 5 esetben,
-
fogyasztóvédelmi bírság 50 esetben, 2.865.000 Ft összegben,
-
áttétel 11 esetben.
Szabálysértési jogkörben hozott intézkedések és szankciók:
-
figyelmeztetés 4 esetben,
-
pénzbírság 3 esetben, 70.000 Ft összegben.
Ventilátorok
-
feltételhez kötő határozat 13 esetben;
-
forgalmazást megtiltó határozat 13 esetben;
-
kötelezésre szóló határozat 16 esetben;
-
fogyasztóvédelmi bírság 24 esetben, összesen 1.980.000 Ft összegben.
Merülő szivattyúk
-
kötelezésre szóló határozat 16 esetben (171 db termék),
-
fogyasztóvédelmi bírság 16 esetben, összesen 1.345.000 Ft értékben,
-
szabálysértési bírság 3 esetben, 130.000 Ft összegben.
Napszemüvegek
-
kötelezésre szóló határozat 102 esetben,
-
a termék forgalmazását megtiltó határozat 5 esetben,
-
a termék forgalmazását feltételhez kötő határozat 47 esetben,
-
fogyasztóvédelmi bírság 122 esetben, összesen 5.980.000 Ft értékben.
Mutatványos berendezések
-
kötelezésre szóló határozat 42 esetben,
-
fogyasztóvédelmi bírság 40 esetben, 5.905.000 Ft összegben.

|
|
|
|
|
|
|
|
|