Garai István 1950. augusztus 6-án született Miskolcon. Mérnök-közgazdász végzettséggel
munkáját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál kezdte
1974-ben, majd a Budapesti FÜSZÉRT-nél töltött éveket követően 1981-ben vállalt
először szerepet a fogyasztói érdekvédelem területén: ekkortól 10 éven keresztül
látta el a Fogyasztók Országos Tanácsának titkári tisztét. 1991 és 1994 között
a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet nemzetközi referenseként dolgozott, 1994-től
az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület ügyvezető elnöke, majd elnöke volt.
Garai István 2003-tól az Európai Fogyasztói Szervezet Végrehajtó Bizottságának
tagja, 2004-2006 között az EU Gazdasági és Szociális Bizottsága Közlekedési és
Infrastrukturális szekciójának alelnöke volt.
Szakmai tevékenységének elismeréseként 1996-ban Klauzál Díjban, 2001-ben Civil
Fogyasztóvédelemért Díjban részesült, 2005-ben pedig megkapta a Magyar Köztársaság
Érdemrend Lovagkeresztje (polgári tagozat) állami kitüntetést. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi
Hatóság idén tavasszal Garai Istvánnak a Fogyasztók Világnapja alkalmából Fogyasztóvédelemért
Díjat adományozott.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület búcsúja:
"Fiatalon, mindössze 58 esztendősen ment el István, aki mindenkinek, aki a szervezetnél
dolgozik, kicsit az apukája is volt. Aki hosszú éveken át, fáradhatatlanul terelgette
csapatát, és mindig bízott benne, hogy az általa megálmodott OFE, minden idők
leghatékonyabb és legeredményesebb fogyasztóvédelmi szervezete lesz. Aki közel
öt esztendeje útjára bocsátotta a Kosár fogyasztóvédelmi magazint, és aki töretlenül
hitt benne, hogy egyszer, talán nem is nagyon sokára, a Kosár nagypéldányszámú,
mértékadó orgánuma lesz a fogyasztóvédelemnek. Aki tele volt tervekkel, és aki
a napokban is egy 2013-ig terjedő nagy ívű pályázaton dolgozott.
Akit a fogyasztóvédelem elismert harcosaként tiszteltek budapesti és országos
szervezetekben éppen úgy, mint Brüsszelben, az unió bizottságaiban. Aki éppen
olyan otthonosan mozgott Pécsett, a helyi irodában, mint a Parlamentben, vagy
a világ nagyvárosaiban. Aki mindig és mindenhol konokul a szervezetéről és a lapjáról
beszélt.
Felfoghatatlan, hogy többé nem teszi."
Garai István temetésére az Óbudai temetőben 2008. szeptember 11-én, 12.30-kor
kerül sor.