Az SZTNH és az NFH a jövőben együttműködik a feladat- és hatáskörükhöz kapcsolódó
kormányzati szakpolitikák készítésében, a stratégiaalkotásban és a jogalkotás
előkészítése területén. A célok megvalósítása érdekében a két szervezet közösen
dolgozik a vállalkozóknak szervezendő képzéseik szakmai programjának összeállításában,
a lakossági tudatosságnövelő intézkedések, kampányok szervezésében, az iskolarendszerű
képzésekben megvalósuló oktatási feladatok megvalósításában, valamint a felnőttoktatásban
a fogyasztóvédelmi és szellemitulajdon-védelmi ismeretek kölcsönös megjelenítésében.

Egyik speciális kapcsolódási pontja e területeknek a hamisítás elleni küzdelem,
hiszen a szellemitulajdon-jogokat sértő hamis áruk amellett, hogy megtévesztik
a fogyasztókat a termék eredete felől, a legtöbb esetben gyenge minőségűek, és
a fogyasztók biztonságára és egészségére is veszélyt jelenthetnek.
A hatóságok tájékoztatási kapacitásaik növelése érdekében együttműködnek az információcsere,
információ-megosztás területén, meglévő infrastruktúrájuk, információs hálózataik
kölcsönös rendelkezésre bocsátásával, valamint nyilvános adatbázisaik kölcsönös
hozzáférhetővé tételével.
Az SZTNH iparjogvédelmi eszközeivel támogatja az NFH jövőbeni kezdeményezéseit,
a Nemzeti Termék Kosár és a Fogyasztóbarát Embléma bevezetését.