A megállapodás alapján a hatóság, illetve az érdekképviseleti szövetség kölcsönösen
tájékoztatják egymást a fogyasztóvédelem területét érintő új jogszabályok előkészítése
során megfogalmazott álláspontjukról, szakmai véleményükről, valamint a fogyasztóvédelmi
jogszabályok alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdésekről, és minden évben
legalább egy alkalommal értékelik az együttműködés tapasztalatait, a tárgyévben
a kereskedelem és a vendéglátás területén lefolytatott vizsgálati eredményeket,
és áttekinti az egyeztetést követő időszakra tervezett ellenőrzésekkel összefüggő
követelményeket.
Az NFH és a KISOSZ vezetője megállapították, hogy közös és kölcsönös céljuk a
kereskedelem és vendéglátás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások
minél magasabb színvonalú fogyasztóvédelmi szakmai ismereteinek biztosítása, ezért
együttműködnek a vállalkozók részére kötelező vagy ajánlott szakmai képzések,
továbbképzések és vezetői képzések szervezésében és oktatásában is.