Hasznos tudnivalók
Információk
Összes termék
pozitiv lista a jogkövető vállalkozásokról
Ez a gomb átirányítja Önt az EU Rapex oldalára, ahol kereshetőek az EU-n belül bejelentett és letiltott termékek
Üvegzseb program
Kapcsolat
2012.05.08. kedd 08:08

PROGRAMAJÁNLÓ

"Vállalkozási kérdezz-felelek szakértőkkel, egy csésze finom kávé mellett."

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában (Győr, Szent István u. 10/A, Baross terem) május 10-én 14 órától választ kaphatnak akár fogyasztóvédelmi kérdésekről is, hiszen a megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség is részt vesz az eseményen. További információkhoz kattintson a plakátra, vagy erre a linkre.  >>>


2012.05.08. kedd 08:05

Fertőd Város Önkormányzatának Turisztikai Bizottsága a tavalyi évhez hasonlóan második alkalommal rendezvényt szervezett a környéken működő kereskedelmi és magán szálláshely szolgáltatók részére. A rendezvényre a Polgármester, az Eszterházy Kastély és a Fertő Hanság Nemzeti park egy-egy képviselője mellett a szakmában érintett hatóságok kaptak meghívást. Az előadáson a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség képviselője is tartott tájékoztatást, mely keretén belül beszámolt a felügyelőséget érintő szervezeti változásokról, valamint a pozitív lista bevezetéséről. >>>


2012.05.04. péntek 08:03

A reklámok mindennapi életünk részei, a gazdasági életet már el sem lehet képzelni nélkülük. A hirdetések alapvető funkciója az informálás, de befolyásoló szerepet is ellátnak, hatással vannak a fogyasztói döntésekre. A vállalkozások számára a reklám abból a szempontból is fontos, hogy kihatással van a gazdasági versenyre, hiszen a cél a konkurencia vevőkörének megszerzése. A jogszabálysértő reklámok tehát a fogyasztók és a versenytársak érdekeit egyaránt sértik. A vállalkozások jogkövető magatartásának sok esetben az az akadálya, hogy – tekintettel arra, hogy széleskörű, ugyanakkor speciális szabályokról van szó – nincsenek tisztában az alapvető fogyasztóvédelmi, reklám- és versenyjogi követelményekkel. >>>


2012.05.03. csütörtök 11:13

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója szerdán hivatalában fogadta dr. Szilas Andrást, a Budapesti Corvinus Egyetem Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ főtanácsadóját, Kína-szakértőt, a Kínai Iránytű című lapot kiadó East-Orient Kft. ügyvezetőjét; akivel egy, a hazánkban kereskedelmi és vendéglátó tevékenységet végző kínai vállalkozások felkészítését célzó együttműködés lehetséges irányairól tárgyalt. >>>


2012.04.25. szerda 10:12

A Magyar Közlöny 46/2012. számában megjelent a nemzetgazdasági miniszter 7/2012. (IV. 18.) NGM rendelete a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet módosításáról. A rendelet jelentős mértékben módosítja az eredeti jogszabályt. Hatályos: 2012.05.18-tól.

A módosítás szerint az üzemeltetõ köteles 2012. augusztus 31-ig tájékoztatni a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelõséget a játszóterek, illetve az azon lévõ játszótéri eszközök számáról, valamint azok állapotáról a 6. melléklet szerinti adattartalommal. A nyilvántartási adatlapot a fogyasztóvédelmi hatóság kitölthetõ és letölthetõ formátumban honlapján közzéteszi. A nyilvántartási adatlap az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségekben is elérhetõ. Az üzemeltetõ a játszótér és játszótéri eszköz létesítését, telepítését és ezek állapotával kapcsolatos változásokat a változást követõ 30 napon belül köteles bejelenteni a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelõségnek a 6. melléklet szerinti adattartalommal.”

A játszótéri eszközök 6. számú melléklet szerinti nyilvántartó lapja letölthető innen.

A kitöltött adatlap megküldhető elektronikus úton is a területileg illetékes fogyasztóvédelmi hatóság részére. Lehetőség szerint a tárgy mezőben feltüntetve: "Játszótéri eszközök adatnyilvántartó lapjának megküldése".

A rendelet változásairól bővebben itt olvashat.


2012.04.21. szombat 08:00

Az Európai Bizottság friss jelentése szerint a legtöbb európai ország egyre nagyobb mértékben támogatja a vállalkozói készségek fejlesztését. Nyolc ország (Dánia, Észtország, Litvánia, Hollandia, Svédország, Norvégia, Wales és Belgium flamand része) egyedi stratégiákat indított a vállalkozói készségek fejlesztésének előmozdítására, 13 további ország (Ausztria, Bulgária, Cseh Köztársaság, Finnország, Görögország, Magyarország, Izland, Liechtenstein, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország és Törökország) pedig beépítette azt az élethosszig tartó tanulásra, a fiatalokra, illetve a növekedésre vonatkozó nemzeti stratégiáiba. >>>


2012.04.19. csütörtök 08:03

M E G H Í V Ó

Az internet térhódításával egyre nagyobb szerephez jut az elektronikus kereskedelem, s a folyamatos jelenlét a világhálón (honlapok létrehozása, webáruházak működtetése, reklámok, hirdetések). A témához kapcsolódó jogszabályok ismeretének hiánya a vállalkozások működésében komoly gondot és anyagi hátrányt okozhat.  A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2012. évi kiemelt ellenőrzései között is szerepel az internetes megjelenés vizsgálata. Fenti téma ismertetésére a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara meghívja Önt 2012. május 7-én 10,00 órakor a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Konferenciatermében (Veszprém, Budapest u. 3.) tartandó fórumára.  >>>


2012.04.17. kedd 07:58

A magyar termékek piaci szerepének erősítése, a honi élelmiszer-kereskedelem élénkítése az elsődleges célja a megalakult Magyar Gasztro Térkép Klaszter egyesülésnek, melynek alapító okiratát, a tizenkét alapító cég és szervezet, valamint a két támogató, a VM és a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (MAGOSZ) képviselői sajtótájékoztatón írták alá. Kiváló ötlet a Magyar Gasztro Térkép Klaszter kezdeményezése, amely biztosítja, hogy az élelmiszerlánc valamennyi szereplője összekapcsolódhat egy rendszerben - mondta az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár. Kardeván Endre a klaszter fontos feladatának nevezte a kiváló minőségű hazai termékek piaci pozícióinak erősítését. Mint mondta, közös érdek, hogy az ország elsősorban hazai alapanyagok felhasználásával képes legyen ellátni a lakosságot biztonságos élelmiszerrel. >>>


2012.03.26. hétfő 09:58

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az idei évben is fokozott figyelmet kíván fordítani arra, hogy a húsvéti ünnepeket megelőző bevásárlások során biztosítsa a vásárlók anyagi biztonságát, elsősorban a megtévesztések és a vásárlói megkárosítások kiszűrésén keresztül.

 

Annak érdekében, hogy a vállalkozások megfelelő információkkal rendelkezzenek a húsvéti szezonban kiemelt figyelemmel járó jogszabályi rendelkezések felől, a fogyasztóvédelmi hatóság az alábbi tájékoztatót teszi közzé:   >>>


2012.03.13. kedd 10:12

A pályázat célja, hogy segítse a részt vevő országok új vállalkozóit a tapasztalatszerzésben, a tanulásban és a hálózatépítésben oly módon, hogy lehetővé teszi számukra, hogy bizonyos időt más részt vevő tagállamokban, tapasztalt vállalkozók vállalatainál töltsenek el. A program általános célkitűzése, hogy fokozza a vállalkozásindítást fontolgatók, valamint az újonnan alapított mikro- és kisvállalkozások vállalkozói készségét, nemzetközi tapasztalatszerzését és versenyképességét. A tevékenység célközönségébe azok tartoznak, akik vállalkozást kívánnak alapítani, illetve a közelmúltban indítottak vállalkozást. A felhívással a Bizottság az új vállalkozók mobilitását fokozó és elősegítő helyi irányító szervezetek programjait kívánja támogatni. A pályázatokat legkésőbb 2012. május 31-én kell benyújtani a Bizottságnak.>>>


2012.03.01. csütörtök 08:30

Egy éve indult a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kezdeményezése, a jogkövető vállalkozásokról vezetett pozitív lista. Ideje tehát mérleget vonni az eddigi eredményekről, beszámolni a tapasztalatokról. Az egy év alatt közel 1500 vállalkozás került fel a listára úgy, hogy a követelmények szerint a meghatározott vizsgálati szempontok alapján a hatóság jogsértő cselekményt a vizsgált társaságnál nem tárt fel, ellenük fogyasztói panaszbejelentés - mely a listáról való lekerülést eredményezne - nem érkezett. A listát egy év alatt közel 15.000 alkalommal* tekintették meg a látogatók. >>>


2012.02.29. szerda 07:59

A kamara tagságának és a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok iránt érdeklődő cégek és magánszemélyek részére nyújtandó szolgáltatások bővítésére megalakult a ChinaCham Üzleti Klub. Az első klubesten a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fősztályvezetője, Szabó Péter tartott előadást elsőként a Kínával kapcsolatos magyar együttműködésről, valamint a kínai árukkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi tapasztalatokról és tendenciákról. A bemutatóból kiderült, milyen fontos engedélyekkel, és jelölésekkel, tanúsítványokkal kell rendelkeznie az országba érkező áruknak. >>>


2012.02.28. kedd 08:01

Az ökológiai termeléssel foglalkozó állandó bizottság új uniós szabályokat fogadott el az ökológiai borokra. Az új szabályok a következő hetekben jelennek meg a Hivatalos Lapban. Az új rendelet, amelynek alkalmazása a 2012. évi szürettel veszi kezdetét, lehetővé teszi az ökológiai borokat előállító termelőknek, hogy borcímkéiken feltüntessék az „ökológiai bor” kifejezést. A címkéken szerepelnie kell továbbá az ökológiai termelés jelölésére szolgáló uniós logónak és a címkék tanúsítását végző szerv kódjának, valamint egyéb címkézési szabályokat is be kell tartani. Noha léteznek már ökológiai szőlőből készült borokra vonatkozó szabályok, ezek nem érintik a borkészítési eljárásokat. Mára a bortermelés maradt az egyetlen olyan ágazat, amelyet még nem fednek le teljes egészében a 834/2007/EK rendelet szerinti ökológiai termelési szabványokra vonatkozó uniós szabályok. >>>


2012.02.22. szerda 08:07

A kormány a www.civil.kormany.hu címen elindítja a civil törvénnyel kapcsolatos honlapját, amely tájékoztatást kíván nyújtani a hazai civil szervezeteknek a rájuk vonatkozó új jogszabályi háttérről, a működésüket segítő információkról. A honlap része annak az új civil törvénnyel is megcélzott szemléletváltásnak, amely szerint a kormány átlátható kapcsolatokat kíván teremteni a civil szektorral. A több mint egy éves előkészítő munka után elfogadott és január 1-jén hatályba lépett új civil törvény (az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény a civil szervezetek számára kevesebb adminisztrációt garantál, működésüket átlátható, világos szabályokkal kívánja segíteni. >>>


2011.12.15. csütörtök 08:03

Az NFH új szolgáltatása, a jogkövető vállalkozásokról vezetett pozitív lista jelentősen bővült a napokban,  13 (Baranya, Békés, BAZ, Csongrád, Főváros, GYMS, Heves, KE, Pest, Somogy, Tolna, veszprém, Zala) megyét illetően. Jelenleg a listán 1132 vállalkozás szerepel. A pozitív lista jelenleg az árfelszámítással, jótállással-szavatossággal, idegenforgalmi ellenőrzéssel  kapcsolatos témavizsgálat során vizsgált és jogkövetőnek bizonyult vállalkozásokat tartalmazza. A lista és a listával kapcsolatos további információk elérhetőek innen.


2011.12.15. csütörtök 08:03

Az NFH új szolgáltatása, a jogkövető vállalkozásokról vezetett pozitív lista jelentősen bővült a napokban,  13 (Baranya, Békés, BAZ, Csongrád, Főváros, GYMS, Heves, KE, Pest, Somogy, Tolna, veszprém, Zala) megyét illetően. Jelenleg a listán 1132 vállalkozás szerepel. A pozitív lista jelenleg az árfelszámítással, jótállással-szavatossággal, idegenforgalmi ellenőrzéssel  kapcsolatos témavizsgálat során vizsgált és jogkövetőnek bizonyult vállalkozásokat tartalmazza. A lista és a listával kapcsolatos további információk elérhetőek innen.


2011.12.12. hétfő 14:20

A 2011. december 1-jén hatályba lépő rendelkezések értelmében a dohánygyártmányok jövedéki adómértékének változása esetén a korábbi adómértéknek megfelelő (jelen esetben „111101” adómérték kódtól eltérő kódot tartalmazó) adójeggyel ellátott dohánygyártmányok csak korlátozottan értékesíthetők. Szivar, szivarka esetében ez a 2006. január 1. előttieket jelenti, vízipipa-dohány esetében ide tartoznak a korábban adójegy nélkül is forgalmazható készletbe tartozók is. A jövedéki szabályozás 2011. december 1-jén hatályba lépő módosulásai tehát megszűntetik ezen dohánygyártmányok birtoklási korlátozását, a szabályozás kizárólag az értékesítésnek szab gátat.   >>>


2011.11.28. hétfő 08:12

Egy fogyasztó az egyik debreceni vendéglátóhellyel kapcsolatban különös kereskedelmi gyakorlatra hívta fel a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének figyelmét. A kérelmező elmondása szerint egy magyar és egy német ismerősével együtt tartózkodott a vendéglátóhelyen, ahol csak italt fogyasztottak. Amikor a számlát kérték, azon egy 280,- Ft-os ismeretlen tétel szerepelt, melyet kiegészítőként számláztak, és az ételek csoportjába soroltak.   >>>


2011.11.18. péntek 08:11

A Baranya Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2011. november 9-én szakmai konzultációt tartott az ÁRKÁD Pécs bevásárló-központjában tevékenykedő vállalkozások részvételével. Az egyeztetésen megjelent 42 üzlet képviselője részére a felügyelőség 4 munkatársa nyújtott tájékoztatást az üzleteket érintő tárgykörökben. A konzultációt a felügyelőség-vezető asszony nyitotta meg, aki előre vetítve az egyeztetés jellegét elmondta, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőség legfontosabb célja a tájékoztatás, illetve a segítségnyújtás, melynek iránya - a fogyasztók mellett - a fogyasztói érdekek érvényesítése érdekében egyértelműen a vállalkozások felé is mutat.  >>>


2011.11.14. hétfő 11:30

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és megyei kormányhivatalok a mai napon kezdik meg ünnepek előtti ellenőrzéseiket a kereskedelemben, amelynek célja a biztonságos karácsonyi vásárlások feltételeinek biztosítása.

A hatóság laboratóriumban vizsgálja többek között a karácsonyi fényfüzérek biztonságosságát, és az üzletekben és a piacokon is végez ellenőrzéseket a veszélyes termékek kiszűrésére. Az óvatosság nem árt: a fővárosi felügyelőség már október végén a Kőbányai út 25. szám alatti piacon (a GANZ telepen) tartott ellenőrzés során négy féle fényfüzérből vett mintát, valamint ugyanezen ellenőrzött egységnél 381 db (3 féle) letiltott, áramütés-, illetve tűzveszélyes fényfüzért foglalt le.   >>>


2011.11.04. péntek 08:08

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködve a KISOSZ Csongrád Megyei Szervezetével tájékoztatót szervez a kereskedelmi és vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások részére, melynek célja, hogy ismertesse ezen vállalkozásokra vonatkozó főbb fogyasztóvédelmi és élelmiszerbiztonsági szabályokat, ellenőrzési tapasztalatokat, valamint konzultációt biztosítson a felmerülő kérdésekben. >>>


2011.10.25. kedd 14:16

Szabályos-E - Fogyasztóvédelem, szabályozás, ellenőrzés az e-kereskedelemben címmel a SzEK.org konferenciája kerül megrendezésre 2011. november 16.-án a Lion's Garden Hotelben. A konferencián előadást tart - többek közt -:

  • dr. Marton Zsuzsanna, az Európai Fogyasztói Központ munkatársa, "Fogyasztóvédelmi tapasztalatok itthon és az EU-ban. Hol állunk a rangsorban? Mik a tipikus problémák? EU-s és határonátnyúló tranzakciók fogyasztóvédelmi kérdései" címmel;

  • dr. Balku Orsolya főosztályvezető (NFH, Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály) "Hazai ellenőrzési tapasztalatok, jellemző büntetések, ellenőrzési irányelvek. Merre tartanak az e-kereskedők és merre tart az ellenőrzési gyakorlat?" címmel, valamint

  • dr. Kriesch Attila igazgató (Európai Fogyasztói Központ) "Az elállási jog időtartamát 14 napra módosította az EP – mikor és milyen változásokkal jön nálunk az új jogszabály? Mik az elállási jog jelenlegi legizgalmasabb specialitásai, mire kell figyelni, mik a kivételek?" címmel.

További információk és jelentkezés:

 http://www.szek.org/programjaink/konferenciak/szabalyos-e/405-szabalyos-e-program


2011.10.12. szerda 13:32

2011. október 18-án, kedden 14 órakor szakmai napot tartanak Székesfehérváron, a kamarában a külpiacokon való forgalmazásban érintett vállalkozások számára. Az EU piacán történő áruk forgalmazásában érdekelt vállalkozások számára hasznos információs napon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének illetékesei tartanak tájékoztatást. A rendezvényen szó lesz az áruk eredetének meghatározásáról, a szükséges és szabályos dokumentálási szükségletről, továbbá az e-vámeljárások aktuális gyakorlati kérdéseiről.  Jelentkezési határidő: 2011. október 16. >>>


2011.09.29. csütörtök 08:10

Vendéglátó vállalkozóknak tartott fórumot a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a rájuk vonatkozó törvényekről, rendeletekről a Gazdaság Házában, Székesfehérváron. Bár némileg egyszerűsödtek a jogszabályok és rendeletek, lényegesen nagyobb felelősség hárul a vállalkozókra, mint eddig. A hatóság több mint egy hónapja már ellenőrizheti is, hogy az élelmiszerbiztonság érdekében a vendéglátósok betartják-e az új előírásokat.  >>>


2011.09.28. szerda 08:10

available in English also Színes programokat kínálnak az EU 2011-es kis- és középvállalkozói hetének Fejér megyei programjai. A programsorozatot záró országos rendezvényre a Gazdaság Házában kerül sor.  A tájékoztatás mellett "praktikákról" is szó lesz az előadásokon.  A nyolc különböző programon kifejezetten a kis- és középvállalkozások igényeire szabva lesznek rövid tájékoztató napok, Fehérváron a Gazdaság Házában, és egy külső helyszínen, Tatabányán.  >>>


2011.09.23. péntek 19:50

A GKIeNET a SzEK.org megbízásából ez év őszén kutatást végez mintegy háromezer magyarországi internetes áruház körében az elállási joggal kapcsolatos tapasztalatokról. A kutatás célja többek között annak megállapítása, hogy a vevők milyen arányban és értékben, jellemzően milyen termékek esetében élnek elállási jogukkal, azaz küldik vissza a terméket a kézhezvételt követő 8 munkanapon belül. A szakemberek azt is szeretnék megtudni, van-e összefüggés az elállási jog kezelése és egy webáruház sikeressége között, továbbá, hogy a cégek mekkora figyelmet fordítanak a fogyasztóvédelmi szabályok betartására.

 

A SzEK.org kéri e-kereskedő tagjait, hogy segítsék a kutatást a kérdőív megválaszolásával. (A kérdőíveket a GKIeNET küldi ki a cégeknek október elején.)

 

A kutatás eredményéről a GKIeNET a SzEK.org Szabályos-E - Fogyasztóvédelem, szabályozás, ellenőrzés az e-kereskedelemben című konferenciáján számol be november 16-án.


2011.09.20. kedd 14:49

Tájékoztató az "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok" című pályázatról:

  • Elnyerhető összeg: 5-40 millió forint között

  • Támogatás mértéke: 100% vissza nem térítendő támogatás

  • Önrész: nem szükséges

  • Pályázhatnak: 40 főnél többet foglalkoztató kis- és középvállalkozások

  • Pályázat beadása: 2011 októbertől vidéken, 2011 végétől Budapesten és Pest megyében

  • Pályázat célja: Az egészséges életmódot segítő munkahelyi programok támogatása

  • További információk: ezen a linken, és ezen a linken.


2011.09.15. csütörtök 08:10

 M E G H Í V Ó

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2011. szeptember 21-én 10.00 órakor előadást tart, amelyre tisztelettel meghívja Önt.

Helyszín: a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, 6000 Kecskemét, Nagykőrösi u. 32.

Témája: Az előadás során az óvodai játszótereken, illetve bölcsődékben felállított eszközökkel, és a szobai gyermekjátékokkal kapcsolatos biztonságossági előírások, tudnivalók  ismertetésére kerül sor.   >>>


2011.09.14. szerda 14:22

A 2011. évi európai kkv hét magyarországi rendezvényeinek felsorolása megtalálható az alábbi linken:

http://ec.europa.eu/enterprise/intsub/sme-week/index.cfm?fuseaction=sme.searchForm&lng=hu


2011.09.06. kedd 08:12

A Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége valamint Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve a nyári idegenforgalmi főszezonra való felkészülés jegyében Tolna Megye idegenforgalmi szempontból frekventált területein tevékenykedő vendéglátó ipari vállalkozások számára tartott tájékoztató fórumot. A rendezvényen, – amelyre a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség kezdeményezésére, agilis helyi vállalkozók szervező munkájának eredményeként a tamási Szittyó Csárdában került sor – a gyógyfürdő területén és a városban működő vállalkozások képviseltették magukat.   >>>


2011.09.02. péntek 08:08

A Baranya Megyei Kormányhivatal négy szakigazgatási szerve - Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv, Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv - „A vendéglátó vállalkozások tájékoztatása a hatóságok elvárásairól, különös tekintettel az idegenforgalmi szezonra” címmel tartott előadást Pécsett.  A tájékoztatón túl  kérdéseikre  is választ kaptak a vendéglátó üzleteket üzemeltető vállalkozások képviselői, akik a megye több településéről képviseltették magukat.  >>>


2011.08.30. kedd 11:20

Az adókötelezettség üdítőitalra, energiaitalra, előre csomagolt cukrozott készítményre, sós snackre, ételízesítőre vonatkozik és már az első értékesítésnél hatályba lép, ha ennek teljesítési helye Magyarországon történik.   >>>


2011.08.30. kedd 08:18

A Legfelsőbb Bíróság Kfv.VI.37.621/2010/5. számú ítéletével érintett esetben az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, továbbá kötelezte a forgalmazót az eladásra kínált termékek valódi jellegére utaló tájékoztatás nyújtására, bizonyos termékek címkével és információval való ellátására, mivel az üzletben árusításra kínált lábbelik, táskák és övek a kihelyezett tájékoztatók szerint bőráruk voltak, azonban érzékszervi vizsgálat alapján azokról egyértelműen megállapítható volt, hogy nem bőrből készültek.    >>>


2011.07.08. péntek 08:00

M E G H Í V Ó

A Baranya Megyei Kormányhivatal „A vendéglátó vállalkozások tájékoztatása a hatóságok elvárásairól, különös tekintettel az idegenforgalmi szezonra” címmel előadást rendez, melyre tisztelettel meghívja Önt.

Az előadás időpontja: 2011. július 12. (kedd) 10.00 óra 

Helyszíne: Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Pécs, Szabadság u. 7.  >>>


2011.07.06. szerda 08:12

 M E G H Í V Ó

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében előadást tart a nyári idegenforgalmi vizsgálat keretében a megye idegenforgalmilag frekventált területein tevékenykedő kereskedelmi és vendéglátó ipari egységek tevékenységét érintő elvárásokról. A rendezvényen előadást tart Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága is.  >>>


2011.06.24. péntek 13:57

M e g h í v ó

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége és az Európai Fogyasztói Központ 2011. június 29-én 9.00 órakor   sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai fórumot tart, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önt.  Helyszín: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, Tatabánya, Fő tér 4. I. em. 126.     további infók   >>>


2011.06.23. csütörtök 08:12

A párlatok otthoni előállítását, a magánfőzést lehetővé tevő törvény már több mint fél éve hatályban van. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy gyümölcsökből évente 50 liter mennyiségig jövedéki adó megfizetése nélkül párlat kerüljön előállítására, akár otthoni körülmények között, akár szeszfőzdében, azonban ezek a termékek saját fogyasztásra készíthetők és nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba.   >>>


2011.06.20. hétfő 10:04

                                 Meghívó

A Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen „A vállalkozások tájékoztatása az idegenforgalmi szezon fogyasztóvédelmi elvárásairól” címmel előadást rendez, melyre tisztelettel meghívjuk Önt.

 Az előadás időpontja: 2011. június 22. (szerda) 10.30 óra 

Helyszíne: Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3300 Eger, Faiskola u. 15.   >>>


2011.06.08. szerda 08:13

A balesetek egy éves kor felett több gyermek és fatal életet követelnek, mint az összes betegség együttvéve. Egész Európa összefogott annak érdekében, hogy közülül minél többet meg tudjunk előzni. A 3. Európai Biztonsági Konferencia a magyar EU elnökség kiemelt rendezvénye. A szervezők szeretnék, ha a gyermekbiztonsággal kapcsolatos legfrissebb eredmények azokhoz a hazai szakemberekhez is eljuthatnának, akik nem vesznek részt a nemzetközi konferencián. Ezért kerül megszervezésre a Gyermekbiztonsági konferencia 2011. június 15-én, Gödöllőn.  >>>


2011.06.03. péntek 10:01

Csökkenhetnek a jövőben a néhány főt foglalkoztató vállalkozások adminisztratív terhei – erről állapodtak meg hétfői ülésükön az uniós versenyképességért felelős miniszterek. A tagországok az ülésen nem jutottak kompromisszumra az európai részvénytársaság cégforma megalakításáról, az egységes szabadalmi rendszer részleteiről viszont június végén megszülethet a megállapodás.  >>>


2011.05.31. kedd 11:22

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége és a kamara június 8-án, szerdán, 9 órakor fogyasztóvédelmi fórumot rendez a szervezet megyei székházában. A térítésmentes rendezvényen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei az alábbi - a vállalkozók érdeklődésére leginkább számot tartó - témákról tartanak előadást:  >>


2011.05.30. hétfő 15:16

Antonio Tajani, a Bizottság ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős alelnöke ünnepélyes díjátadó keretében május 24-én jelentette be Budapesten az immár ötödszörre megrendezésre kerülő Európai Vállalkozási Díj nyerteseit. A nagydíjat a barcelonai hatóságok vállalkozási központja, az Activa érdemelte ki. A budapesti Hotel Panda a "felelősségteljes és inkluzív vállalkozás" kategória díját kapta egyedülálló foglalkoztatási modelljéért, amelyben a dolgozók 95%-a fogyatékkal élő.  >>>


2011.05.27. péntek 12:31

                           S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a közelgő gyermeknap és a hamarosan kezdődő vakáció biztonságának garantálása érdekében több, a gyermekek fokozott védelmét biztosítani hivatott vizsgálatot végzett és célzott ellenőrzéseket tervez. A játékok a legkiszolgáltatottabb fogyasztói csoport, a gyermekek számára készülnek, így joggal várható el, hogy megbízhatóak, tartósak, biztonságosak legyenek. Különösen így van ez a gyermekek tömegét hordozó játékok körébe tartozó játék járművek (triciklik, biciklik) esetében, mivel a nem megfelelő szilárdságú és stabilitású, vagy a nem megfelelő fékhatású termékek balesetet okozhatnak. A gyermekek testi épségének megóvása érdekében lényeges tehát kiemelt figyelmet fordítani annak ellenőrzésére, hogy az általuk használt különböző funkciójú, széles választékban kínált termékcsoport kielégíti-e az uniós normáknak megfelelő és jelenleg érvényben lévő, magas biztonsági szint teljesítését előíró műszaki szabályozást.  >>>


2011.05.26. csütörtök 14:20

A 2011. év kormányzati politikája a megújulás jegyében zajlik. Mind az állampolgárok, mind a kis- és középvállalkozások részéről elemi igény mutatkozik a jól működő rendszerek továbbfejlesztésére és a korábban megfelelő hatékonyság nélkül működő folyamatok újjászervezésére. A társadalom a válságból való kilábalás reményében egyaránt bízik a gazdasági növekedés megindításában, az életkörülmények javulásában, valamint a fogyasztásra fordítható javak növekedésében.  >>>


2011.05.26. csütörtök 08:20

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a közelgő gyermeknap és a hamarosan kezdődő vakáció biztonságának garantálása érdekében több, a gyermekek fokozott védelmét biztosítani hivatott vizsgálatot végzett és célzott ellenőrzéseket tervez. A gyermekek megfelelő, egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy sokat tartózkodjanak a szabad levegőn, és sokat mozogjanak. Erre az egyik legjobb hely a játszótér, sajnos azonban a játszótéri eszközök használata azonban különböző veszélyeket, kockázatokat is magában rejt. Megfelelő, a szabványok előírásait figyelembe vevő tervezéssel, anyagválasztással, telepítéssel és rendszeres karbantartással azonban egyes veszélyek kizárhatóak, mások csökkenthetőek, minimalizálhatóak, elfogadható szinten tarthatóak. A cél az, hogy játék közben a gyermekek ne szenvedhessenek károsodást, a játszótereken ne történhessenek balesetek.  >>>


2011.05.20. péntek 12:37

M  e  g  h  í  v  ó 

Tisztelettel meghívjuk Önt a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedők Klubja keretében szervezett, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által indított előadás-sorozat következő állomására: 2011. május 24-én 14.00 órakor a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara előadó termébe (Tatabánya, Fő tér 36.) További információk  >>>


2011.05.17. kedd 19:28

A Magyar Közlöny 2011/49-es (2011.05.10.) számában megjelent az Ipari Termékosztályozás (ITO) bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 16/2011. (V.10.) KIM rendelet.


2011.05.17. kedd 08:20

Az NFH Időszakos Hírlevelének 2. évfolyam 5., 05.13-ai száma letölthető innen. Eddigi időszakos, havi összefoglaló hírleveleink elérhetőek innen.


2011.05.16. hétfő 08:20

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2011. május 23-án Fogyasztóvédelmi Nyílt Napot szervez. A hagyományos Fogyasztóvédelmi Fórum keretében aktuális, a kereskedelmi és vendéglátóipari vállalkozásokat érintő kérdések kerülnek terítékre. Az NFH kitelepült laboratóriuma a fórum után várja a résztvevőket, illetve folyamatosan fogad előre bejelentkezett csoportokat.   Jelentkezés: május 19-ig.  >>>


2011.05.06. péntek 08:20

M  e  g  h  í  v  ó

Tisztelettel meghívjuk Önt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által indított előadás-sorozat következő állomására: 2011. május 10-én 10.00 órakor a Békéscsabai Ipartestület előadó termébe (Békéscsaba, Kossuth tér 8. sz.). További információk  >>>


Keresés
Veszélyes termék kereső
Európai KKV Portál
Fogyasztóbarát vállalkozás védjegy
Nemzeti Jogszabálytár
Fogyasztóvédelmi Tükör
Időszakos Hírlevél
Az NFH hivatalos fórum oldala
pozitivlista
Hétvégi telefonos ügyfélszolgálat
Rapex
Letölthető kiadványok