Mint ismeretes, a főként kínai és vietnámi importot sújtó rendelkezést azért
hozta korábban a Bizottság, mert ezekből az országokból dömping áron érkeztek
a lábbelik, felhígítva ezzel a kínálat minőségét, nehéz helyzetbe hozva az EU-s
gyártókat. A mostani döntés sok kérdést vet fel, de mindenképpen figyelemre méltó,
hogy az intézkedés meghosszabbítására vonatkozó kérelem hiányában került sor a
vámok eltörlésére.
A cipővásárlás dilemmái
Érdemes még az elején leszögezni: jogi szempontból a párezres kínai és a sok
tízezres olasz cipő között semmilyen különbség sincs. Ha a gyártó, vagy a forgalmazó
nem vállal a termékre garanciát, a fogyasztó az általános szabályok szerint közel
ugyanazt a kálváriát járja végig a lábbeli hibája esetén. Sajnos ez még kiegészül
azzal, hogy a drága cipők sokszor nem is nyújtják az elvárt színvonalat. Így szinte
értelmét veszti az a tudatosnak látszó fogyasztói hozzáállás, miszerint inkább
veszek egy drágábbat, az tovább tart. Úgy tűnik, a tendenciák a silány áruk felé
terelik a fogyasztót.
Egyes számú tévhit: három napon belül visszavittem
Lábbelik esetében - már ha magánszemély fogyasztóként vásárolunk vállalkozástól
- nincs olyan jogszabály, amely alapján néhány napon belül indoklás nélkül visszakérhetjük
a vételárat, vagy cserét kérhetünk. Sőt, akkor sem illeti meg a fogyasztót ilyen
jogosultság, ha hibás a termék. Hiba esetén ugyan kérhető a termék kicserélése
(ugyanolyan új darabra), de a kérés ellenére a forgalmazó kijavítással is orvosolhatja
a hibát, ha az lehetséges, és a cseréhez képest olcsóbban meg tudja tenni. A kijavítás
elhúzódása, vagy többszöri sikertelensége esetén azonban nem utasíthatják el a
csereigényt, sőt, annak nem teljesítése esetén a vételárat is vissza lehet kérni.
A forgalmazó alkalmazhat ettől kedvezőbb szabályokat, kedvezőtlenebbeket viszont
nem.
Kettes számú tévhit: levásároltatás
Nem csak a fogyasztók, a forgalmazók sincsenek mindig tisztában azzal, mit lehet
és mit nem, amikor hibás a termék. Levásárlást felajánlani lehet, elfogadni viszont
nem kötelező, sőt, köszönje meg a forgalmazó, ha a fogyasztó a hibás cipő árát
nála költi el, ahelyett, hogy felmarkolná a pénzt és máshová vinné. Ennek ellenére
újra és újra azzal szembesülünk, hogy a forgalmazó erre kényszeríti a fogyasztót,
és cserébe még ő vár köszönetet. Levásárolni tehát nem kötelező, csak lehet, ha
a felek ebben megegyeznek.
Hármas számú tévhit: KERMI-hez küldtek a cipővel
Nincs annál bosszantóbb, mikor egy szemmel láthatóan gyári hibás terméket visszavisz
az ember, és az üzletben közlik vele, hogy csak szakvélemény ellenében javítják,
vagy cserélik ki. Csakhogy a Ptk. szavatossági szabályai tisztán és világosan
kimondják: fogyasztói szerződésben az első hat hónapon belül vélelem szól amellett,
hogy a dolog hibája már a vásárláskor megvolt. Ez azt jelenti, hogy ha visszavisszük
a cipőt, mert rendeltetésszerű használat ellenére például leesett a sarka, és
a blokk szerint még nem telt el hat hónap a vásárlás óta, vagy eleget tesznek
szavatossági igényünknek a fenti sorrendben, vagy megdöntik a vélelmet egy szakértői
véleménnyel. Szakértő alatt sok mindenkit értenek manapság, mi első sorban a Nemzeti
Fogyasztóvédelmi Hatóság által javasolt szakértő intézmények álláspontját javasoljuk elfogadásra. Ahol más szakértő véleményét dugják az
orrunk alá, ott többé ne vásároljunk, vállalkozó szelleműek pedig pereljék be
az üzletet.
Négyes számú tévhit: töri a lábat a cipő, ezért ki kell cserélni
Gyakran előfordul, hogy különböző okokból más vásárolja a lábbelit, mint aki
hordani fogja. Sajnos a reklamációnak ilyenkor is csak hiba esetén van helye,
azt pedig nem lehet sem a cipőnek, sem a forgalmazónak betudni, hogy nem jó a
méret, vagy kényelmetlen hordani. Keresni valója ilyenkor is csak akkor lehet
a fogyasztónak, ha a lábbeli objektíve hibás.
Sokszor az a panasz oka, hogy a számozás ellenére nem passzol a cipő. Ezt szintén
nehéz hivatkozási alapként elfogadni, a számozás ugyanis csak hozzávetőleg egységes,
felpróbálás nélkül tehát nem érdemes cipőt venni. Érdemes érdeklődni a vásárlás
előtt, hogy később lehet-e cserélni ilyen okból, de csak azt higgyük el, amit
írásba is adnak.
Ötös számú tévhit: a márka az márka
Anélkül, hogy a márkás, minőségi termékek ellen akarnék szólni, kénytelen vagyok
leírni, hogy márkás cipőkre sokkal több a panasz, mint az olcsó tucatárura. Ez
egyrészt bizonyosan azért van így, mert azt könnyebben lenyeli az ember, ha a
kínai pár hónap alatt leesik a lábáról, mint ha a több tízezres márkás adja meg
magát idejekorán. Másrészt azt is el kell ismerni, hogy egy drágább cipővel kapcsolatos
panasz elutasítása esetén inkább hajlamos az ember jogorvoslatot keresni. Az viszont
tény, hogy néhány márkásnak mondott sportcipő csak árban múlja felül névtelen
távol-keleti társait, és sokszor a forgalmazóik sem fogyasztóbarát hozzáállásról
tesznek tanulságot.
Szerző: Morvai Gábor
Forrás: http://www.fogyasztovedok.hu/hirek/93/