1. A jótállás jelentése, tartalma
Akár kötelező, akár szerződéses jótállásról legyen szó, a szerződés hibátlan
teljesítéséért a jótálló felel, és a jótállás időtartama alatt a felelősség alól
csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett (Ptk. 248. §).
A jótállás alapján érvényesíthető jogok attól függnek, hogy a jótállás a felek megállapodásán vagy jogszabály rendelkezésén
alapul-e, így:
-
a kötelező jótállás keretében a jótállási idő alatt felmerülő minőségi kifogás
esetében lényegében a 6.2 pontban meghatározott szavatossági jogokat (kijavítást, kicserélést, árleszállítást, elállást) lehet – de kedvezőbb feltételekkel
- érvényesíteni,
-
ha pedig a jótállás szerződésen alapul, a felek megállapodása szerinti tartalmú jogok illetik meg a jogosultat, azzal, hogy, amennyiben nem rendelkeznek ezekről,
úgy szintén a Ptk. szerinti, a 6.2 pontban ismertetett szavatossági jogokat érvényesíthet
a jogosult.
Speciális előírást tartalmaz a Kormányrendelet 7. §-a a termék meghibásodása
miatti kicserélésre. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől)
számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 306. §-a (1) bekezdésének a)pontja értelmében aránytalan
többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű
használatot akadályozza.
Fontos kiemelni, hogy a jótállási jogok gyakorlásának esetében is – eltérő rendelkezés
hiányában – a szavatossági jogoknál kifejtett szabályokat kell alkalmazni a Ptk.
248. § (5) bekezdése alapján, amely szerint a törvénynek (a Ptk.-nak) a szavatossági
jogok gyakorlására vonatkozó szabályait a jótállási jogok gyakorlásánál megfelelően
alkalmazni kell.
2. A jótállás időtartama
A jótállási idő a tényleges teljesítéssel kezdődik, tartamát az ún. kötelező
jótállás esetében az azt rendelő jogszabály, míg szerződéses jótállásnál a felek
megállapodása határozza meg.
A kötelező jótállás időtartama 1 év, amelynek kezdő időpontja a termék fogyasztónak történő átadása, vagy ha az
eszközt üzembe kell helyezni és azt a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi,
akkor az üzembe helyezés napja. Tehát fontos kihangsúlyozni, hogy a jótállási idő nem feltétlenül a vásárlás
napján kezdődik.
Mindezek alapján a jótállás időtartama független a szavatossági jogok érvényesíthetőségére
irányadó határidőktől, és azokhoz képest akár rövidebb, de hosszabb is lehet.
Látni kell azonban, hogy a gyakorlatban a teljesítéstől (vásárlástól) számítottan
„párhuzamosan” telik a szavatossági és jótállási határidő, azok sokszor átfedésben
vannak. Amennyiben például a fogyasztó bútort vásárol 10.000 Ft feletti értékben,
arra a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján egy év kötelező jótállás jár,
függetlenül attól, hogy ugyanerre a bútordarabra a forgalmazó 5 év „garanciát”
(szerződésben vállalt jótállást) biztosít, és a Ptk. 308/A. § (1) bekezdése rendelkezése
alapján pedig - lévén tartós termékről van szó - három év jogvesztő határidőn
belül érvényesíthetőek a szavatossági jogok.
3. Javítás és kicserélés jótállási kötelezettségként
Amennyiben a jótállásra kötelezett a hibás terméket kijavítja, a jótállás időtartama
a Ptk. 308. § (3) bekezdése alapján meghosszabbodik a hiba közlésétől – és nem jelentkezésétől/felfedezésétől - számított annyi idővel, amíg a jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem használhatta. Kiemelt fontossággal bír a felfedezett hiba jótállóval történő közlésének az
időpontja, vagyis a jogosultnak a felek együttműködési kötelezettsége alapján
igyekeznie kell a bejelentés megtételével.
Amennyiben a jótálló a jótállásban vállalt kötelezettsége alapján a hibás dolgot
kicseréli, az új dolog szolgáltatását kell szerződésszerű teljesítésnek tekinteni,
vagyis a kicserélt dolog tekintetében újra kezdődik a jótállás időtartama.
Ugyanez irányadó, amennyiben a dolog jelentősebb részét cseréli ki a kötelezett
– ilyenkor e rész tekintetében újból kezdődik a jótállási határidő. Fontos még,
hogy a dolog jelentősebb része kicserélése esetén is áll, miszerint az egész dolog vonatkozásában meghosszabbodik a jótállás időtartama
a hiba közlésétől kezdődő azzal az idővel, amely alatt a jogosult a dolgot a hiba
miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. Szükséges kiemelni, hogy a dolog nem jelentős részének kicserélésének esetére
ez a rendelkezés nem vonatkozik, azaz ilyenkor a jótállási idő nem hosszabbodik meg.
4. Kötelező jótállás egyes tartós termékekre
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban
a Kormányrendelet tartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. (Ezen feltételek konjunktívak, vagyis csakis együttes
fennállásuk esetében tartozik az adott adásvételi szerződés a Kormányrendelet
hatálya alá. Bármelyik feltétel hiánya azt eredményezi, hogy a termékre nem terjed
ki a Kormányrendelet hatálya – például, amennyiben fogyasztói szerződés keretében,
Magyarországon, fogyasztó vásárol a Kormányrendelet mellékletében felsorolt, de
nem új terméket.)
A Kormányrendelet mellékletében felsorolt, ezért a kötelező jótállás hatálya alá tartozó tartós termékek az alábbiak:
1. Hűtőszekrény, fagyasztó, kombinált hűtőszekrény;
2. mosógép, centrifuga, szárítógép és ezek bármely kombinációja, mosogatógép,
vasalógép;
3. villamos és/vagy gázenergiával működtetett sütő-, főzőberendezések és ezek
kombinációja 10 000 Ft bruttó vételár felett;
4. vízmelegítők, fűtő-, légkondicionáló- és egyéb légállapot-szabályozó berendezések
10 000 Ft bruttó vételár felett;
5. porszívó, gőzzel működő tisztítógép, szőnyegtisztító gép, padlósúroló- és
fényesítő-gépek;
6. varrógép, kötőgép;
7. motoros kerti gépek, motoros kézi szerszámok, motoros szivattyúk 10 000 Ft
bruttó vételár felett;
8. az egy éves, illetve az egy évnél hosszabb kihordási idejű gyógyászati segédeszközök
és készülékek 10 000 Ft bruttó vételár felett;
9. személygépkocsi, motorkerékpár, kerékpár, babakocsi;
10. lakóautó, lakókocsi, utánfutós lakókocsi;
11. biztonsági riasztó- és jelzőberendezések 10 000 Ft bruttó vételár felett;
12. elektronikus hírközlő végberendezések (telefonok, mobiltelefonok, telefax-készülékek,
több funkciós készülékek stb.) 10 000 Ft bruttó vételár felett;
13. üzenetrögzítők, kihangosító készülékek 10 000 Ft bruttó vételár felett;
14. műholdvevő és AM Micro antenna rendszerek és ezek részegységei, televíziók,
projektorok, videomagnók 10 000 Ft bruttó vételár felett;
15. rádiók, autórádiók, rádiós ébresztőórák, rádió adó-vevő készülékek, amatőr
rádióadók és rádióvevők, műholdas helymeghatározók 10 000 Ft bruttó vételár felett;
16. lemezjátszók, szalagos és kazettás magnók, CD-felvevők és -lejátszók, DVD-felvevők
és -lejátszók, egyéni hangrendszerek és ezek tartozékai (keverőasztal, erősítő,
hangszóró, hangfal), mikrofonok és fülhallgatók 10 000 Ft bruttó vételár felett;
17. fényképezőgépek, film- és hangfelvevő kamerák, videokamerák és camcorderek,
film- és írásvetítők, filmnagyítók, filmelőhívó- és filmfeldolgozó készülékek,
fotónyomtatók, film- és diaszkennerek 10 000 Ft bruttó vételár felett;
18. MP3 lejátszók, Pendrive készülékek, illetve az ezekhez, valamint a digitális
fényképezőgépekhez használatos memóriakártyák 10 000 Ft bruttó vételár felett;
19. távcsövek, látcsövek, mikroszkópok, teleszkópok, iránytűk, tájolók 10 000
Ft bruttó vételár felett;
20. személyi számítógépek és alkatrészeik, monitorok, nyomtatók, szkennerek 10
000 Ft bruttó vételár felett;
21. számológépek, zsebszámológépek, menedzserkalkulátorok 10 000 Ft bruttó vételár
felett;
22. írógépek és szövegszerkesztők 10 000 Ft bruttó vételár felett;
23. hangszerek 10 000 Ft bruttó vételár felett;
24. órák 10 000 Ft bruttó vételár felett;
25. bútorok 10 000 Ft bruttó vételár felett.
A felsorolt termékek fogyasztó részére történő értékesítésekor a fogyasztó részére a Kormányrendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltak szerinti tartalommal közérthetően,
egyértelműen és magyar nyelven megfogalmazott jótállási jegyet kell átadni, de ennek elmaradása nem befolyásolja a forgalmazónak a termékre vonatkozó kötelező
jótállási felelősségét. A Kormányrendelet 4. § (2) bekezdése rendelkezése alapján
a jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a fogyasztó részére történő átadásának
elmaradása nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét.
5. A szerződéses jótállásról
Amennyiben fentiektől függetlenül, önként nyújt jótállást a forgalmazó, a Ptk.
248. § (3) bekezdésben foglaltakra tekintettel kell lennie. Nevezetesen: amennyiben
fogyasztónak értékesíti az adott terméket, úgy a jótállási nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
-
a jótállás kötelezettjének nevét és címét, a jótállás tartalmát, időtartamát,
területi hatályát, és a belőle eredő jogok érvényesítésének módját,
-
valamint utalnia kell arra, hogy a jótállás a fogyasztónak a törvényből eredő
jogait nem érinti (törvényből eredő jogok alatt a szavatossági jogok értendőek,
amelyek a vevőt, a jótállástól függetlenül megilletik, és erre a körülményre kell
utalást tenni a nyilatkozatban).
A szerződéses jótállási nyilatkozatot a fogyasztó kérésére írásban rögzíteni
kell és a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.