A Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége körültekintő vásárlói
döntést javasol, a fogyasztók ebben az esetben ugyanis abban a téves feltevésben
vásárolnak, hogy új termékhez jutnak. A fogyasztókat esetlegesen megtévesztő kereskedelmi
gyakorlatokat a hatóság folyamatosan vizsgálja.
A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.)
Korm. rendelet 23. § (3) bekezdése szerint a használt, minőséghibás, valamint
a kölcsönzésre szánt terméket az új terméktől el kell különíteni. Amennyiben ennek
a vállalkozás nem tesz eleget – hivatalból vagy akár fogyasztói kérelem alapján
–, e jogszabályhely alapján is jogosult eljárni a fogyasztóvédelmi hatóság a fogyasztóvédelemről
szóló 1997. évi CLV. törvény szabályai szerint.
Használt termékek esetén az általános szabályoktól eltérően alakulnak a szavatossági,
jótállási jogok is. A használt termékek esetében is beszélhetünk hibás teljesítésről,
azonban figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek alapján a fogyasztó
bizonyos hibák előfordulására számíthatott. Az avulás folytán ugyanis egyes hibák
jelentkezései egyre gyakoribbakká válnak, amelyek következtében azt, hogy egy
használt termék ugyanolyan minőséggel rendelkezhet, mint egy újonnan vásárolt,
nem lehet feltételezni. Ennek alapján a fogyasztó csak az olyan hiányosságok tekintetében
érvényesítheti a szavatossági jogait, amelyek a használtságból eredő hibákon felüliek,
és azoktól függetlenül keletkeztek. Ha a használt termék hibás, viszont erről
a fogyasztó a vásárláskor tájékozódhatott, az ismert hiba vonatkozásában az eladónak
nincs felelőssége.
Az igényérvényesítési (elévülési) határidő azt az időtartamot jelöli, amely alatt
a fogyasztó a bírósághoz fordulhat a szavatossági jogok érvényesítése érdekében.
Fogyasztói szerződés esetében a fogyasztó a teljesítés időpontjától számított
kétéves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényét. Használt
terméknél ennél rövidebb határidő is kiköthető, azonban az elévülési határidőnek
ebben az esetben is legalább egy évnek kell lennie.