A hatóság találkozott olyan esettel is, amikor az esemény megszervezése és megtartása
céljából magánszemélyeket kerestek fel telefonon, értékes ajándékot ígérve a bemutató
feltételeinek biztosításáért. Ezek a módozatok vélhetően a hatósági ellenőrzések
elkerülésére hivatottak.
Természetesen a különböző hatóságoknak az ilyen jellegű rendezvényen történő
részvétele gyakorlatilag kizárt, hiszen nincs tudomásuk azokról, vagy ha valamilyen
módon mégis eljut hozzájuk, a bemutatóra történő bejutás nem lehetséges.
Tekintettel arra, hogy a „hagyományos” termékbemutatókon is különösen nagy számban
tapasztalt a fogyasztóvédelmi hatóság jogsértéseket, alapos okkal feltételezhető,
hogy az ilyen zártkörű rendezvények sem minden esetben a jogszabályi előírások
maradéktalan betartásával zajlanak.
Mindezek alapján még nagyobb hangsúllyal hívja fel a figyelmet a hatóság arra,
hogy fokozott körültekintéssel és megfontoltsággal járjanak el az ilyen rendezvényeken
történő esetleges vásárlásaik során. Érdemes más vállalkozások eladási árairól
előzetesen tájékozódni, szerződés kötése esetén pedig szükséges az aláírást megelőzően
elolvasni azt, és csak akkor kerüljön sor az aláírásra, ha minden körülmény és
feltétel érthető és elfogadható. Nem utolsó sorban említendő, hogy amennyiben
a termékbemutató keretében mégis aláírásra kerül Önök által olyan szerződés, melyet
a bemutatót követően megbántak, lehetőségük van 8 munkanapon belül a szerződéstől
elállni!
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének tapasztalatai
az árubemutatókon történő ellenőrzések alapján negatívak, így továbbra sem javasolják
ezen értékesítési forma keretei között történő vásárlást.
|
K a p c s o l ó d ó c i k k e k
|