Hasznos tudnivalók
Információk
Összes termék
pozitiv lista a jogkövető vállalkozásokról
Ez a gomb átirányítja Önt az EU Rapex oldalára, ahol kereshetőek az EU-n belül bejelentett és letiltott termékek
Üvegzseb program
Kapcsolat
2012.05.11. péntek 08:31

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége "Hajsza a veszélyes áruk után!" címmel 2012.05.10-én versenyt hirdetett Csongrád megyei középiskolások és egyetemisták számára. Az év végéig tartó megmérettetés célja minél több - a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) honlapján (www.nfh.hu) közzétett - veszélyes termék felkutatása az üzletekben, piacokon, vásárokban vagy web-áruházakban.

 

Az indulók feladata, hogy értesítsék a hatóságot, amennyiben letiltott, vagy ahhoz megtévesztésig hasonló műszaki cikket, háztartási terméket, gyermekjátékot, sportszert találnak.

 

A megyei felügyelőség ellenőrzi a bejelentésben szereplő információkat, majd szükség esetén helyszíni vizsgálatot végez, a megállapításokról, az esetlegesen indított eljárás eredményéről pedig értesíti a versenyzőt. A legjobban szereplő fiatalok értékes nyereményeket kapnak, és ellátogathatnak az NFH laboratóriumába.

További információk a Csongrád Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőségtől kérhetők.


2012.04.27. péntek 12:40

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület „Én így látom” 2.0 Kreatív pályázata lezárult. A nyertes pályaművek megtekinthetők, ill. olvashatók a következő linken. Az alábbiakban a Képregény kategória harmadik helyezettjének, Kordován Csabának alkotása tekinthető meg. A nagyításhoz kattintson a képre!

 


2012.04.18. szerda 08:30

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület megyei szervezete és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vetélkedőt szervezett általános iskolai tanulóknak, melynek keretében egy Mátra aljai kisváros, Pásztó két általános iskolájának diákjai „mérkőztek” meg fogyasztóvédelmi ismeretekből. A vetélkedőt megelőzően Tari Ottó - az OFE megyei elnöke- és Szomszéd Tamás - a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője - néhány tanóra erejéig előadást is tartott az érintett iskolákban 5.-6. osztályos diákoknak, a fogyasztóvédelem számukra várhatóan érdekes és fontos témaköreiből. >>>


2012.04.13. péntek 08:30

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége még februárban hirdetett fogyasztóvédelmi vetélkedőt a megye középiskolás diákjai számára elektronikus kereskedelem témakörben- emlékeztetett az eredményhirdetésen a kormánymegbízott. Dr. Kovács Zoltán elmondta, a vetélkedő célja a 18 év alatti korosztály elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos ismereteinek bővítése, védelmük erősítése volt. A tudatos fogyasztóvá válás elősegítését már a legfiatalabbak, a gyermekkorúak és az iskoláskorúak körében meg kell kezdeni. >>>


2012.04.11. szerda 08:10

A Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége a Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségével és a Zala Megyei Békéltető Testülettel közösen szervezte meg március végén a "Tudatos Fogyasztó Leszek" fogyasztóvédelmi vetélkedőt középiskolásoknak. Tíz zalai iskola 22 csapata, azaz összesen 66 diák mérette meg tudását a középiskolások számára szervezett megyei fogyasztóvédelmi vetélkedőn Zalaegerszegen. Röviddel tíz előtt már nagy volt a sürgés-forgás a Tudomány és Technika Házában: a csapatok megkapták rajtszámaikat, s indulhatott a verseny, amit Balaicz Zoltán alpolgármester nyitott meg, hangsúlyozva, mennyire fontos, hogy a fiatalok tudatos és jól felkészült fogyasztók legyenek. >>>


2012.04.10. kedd 08:30

Közeledik a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság nyitómérkőzésének kezdőrúgása, és felmerül a kérdés, hogy a kiutazó magyar futballszurkolók fogyasztóvédelmi problémáira mely fórum tud megoldást találni. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) az uniós tagállamokat, Izlandot és Norvégiát tömörítő uniós hálózat tagjaként határokon átnyúló jogsegélyszolgáltatást biztosít a külföldi vásárlásokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos esetleges problémák megoldásában. >>>


2012.04.10. kedd 08:05

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének jogi csoportvezetője a Debreceni Agráregyetem Vezetéstudományi Tanszék tanszékvezetőjének meghívására fogyasztóvédelmi ismeretekről tartott előadást a Minőségmenedzsment szakos hallgatók részére. Az előadás célja az volt, hogy a hallgatók, mint leendő gazdasági szakemberek betekintést kapjanak a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos alapvető ismeretekről, megismerhessék a fogyasztóvédelem felépítését és az ahhoz kapcsolódó aktuális fogyasztóvédelmi jogi és társadalmi elvárásokat.   >>>


2012.03.23. péntek 08:05

Manapság rengeteget hallani a médiában Európáról. Nem mindig könnyű azonban megérteni, bizonyos döntések Európában miért és hogyan születnek meg. Mindazonáltal egyértelmű, hogy ezek a döntések mindennapi életünket is befolyásolják. Az EU ismerete és a róla való tanulás nem csak a felnőttek dolga. A fiatalok számára is fontos, hogy minél korábban tanuljanak az EU-ról, és így megértsék, mi az és hogyan működik. >>>


2012.03.22. csütörtök 08:01

Az EU területén tilos veszélyes termékeket árulni, mivel az uniós jogszabályok szerint minden piaci terméknek biztonságosnak kell lennie. A hatóságok minden tagállamban készen állnak arra, hogy ellenőrizzék a termékek biztonságosságát, és azonnal megtegyék a szükséges ellenlépéseket, amint tudomást szereznek egy veszélyes termékről. Ha valahol veszélyes terméket találnak, a RAPEX (Rapid Alert System) riasztási rendszeren keresztül a többi tagállam is értesül erről. Mit is jelent mindez a gyakorlatban? Tudja meg az Európa Naptár 2011-2012-es kiadásából, mely letölthető innen.


2012.03.02. péntek 08:17

A Baranya Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének két munkatársa februárban több alkalommal is előadást tartott a pécsi Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola diákjai számára. Az első alkalommal részletes előadás keretében ismertették a kellékszavatosság, illetve a jótállás hazai szabályozását, illetve annak a mindennapi életben tapasztalt megvalósulását, továbbá a fiatalok bevonásával megvitatták a fogyasztói reklamációk intézésének módját, egyúttal a fogyasztók jogait. >>>


2012.02.28. kedd 08:30

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége és a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület közös szervezésében idén is megrendezésre kerül a nagysikerű Sulitotó utódjaként az Országos Fogyasztóvédelmi Sulivetélkedő elnevezésű fogyasztóvédelmi vetélkedő, melyről a fogyasztóvédelmi hatóság honlapján már korábban is tudósított. A kampány egyértelmű célja a figyelemfelkeltés. A mindennapi élet során bármikor kerülhetnek a fiatal fogyasztók is olyan helyzetbe, ahol jogaikat érvényesíteni kell. A vetélkedő során szerzett tudás, tapasztalat nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy egy későbbi fogyasztói jogvitában erélyesen tudjanak fellépni jogaik védelmében. >>>


2012.02.23. csütörtök 08:50

Eljött a torkoskodás ideje! Idén február 23-án kerül sor az immár hagyománnyá vált Torkos Csütörtök akcióra. A 2006-ban a Magyar Turizmus Zrt. által elindított kedvezményes étkezési lehetőséget biztosító eseményre egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik, mind a csatlakozni kívánó éttermek, mind a torkoskodni vágyó vendégek részéről. Az akcióhoz mindazon éttermek és vendéglátóipari egységek csatlakozhatnak, amelyek vállalják, hogy február 23-án egész nap, tehát a teljes nyitvatartási idejük alatt, a teljes étel- és ital kínálatukból 50 százalékos kedvezményt biztosítanak helyben fogyasztás esetén a számla végösszegéből, amennyiben a fogyasztó készpénzes vagy bankkártyás fizetési módot (amennyiben az az év többi szakában is elfogadott) választ.   >>>


2012.02.16. csütörtök 08:12

A Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2011. május végétől új, heti rendszerességgel jelentkező műsort indított a Somogy Televízióban,  FOGYASZTÓVÉDELMI PERCEK címmel. Az ötperces tájékoztató műsor a hétfő esti műsorsávban kerül képernyőre, ahol az állampolgárokat leginkább érintő, aktuális fogyasztóvédelmi témákról tájékoztatja a nézőket a hatóság munkatársa. Jelen videóanyag tárgya a biztonságos sífelszerelésekhez, ill. a síbiztosításokhoz kapcsolódik. >>>


2012.02.13. hétfő 08:02

A síelés sokak által űzött, népszerű sport, de nem veszélytelen. Bizonyítják ezt az elmúlt években nagy számban előforduló síbalesetek, amelyek közül nem egy volt végzetes. Statisztikák szerint a legtöbb baleset az egyéni tevékenységek során (pl. szabadidőben végzett sportolás) következik be, ahol az esetek túlnyomó részében a megfelelő védőruházat, védőeszköz használata kellő biztonságot nyújtana. A síterepeket jellemző tengerszint feletti magaslatok szélsőséges időjárása és fényviszonyai rendkívüli megterhelést jelentenek a szemnek. Védelmének legbiztosabb eszköze a síszemüveg, amely a könnyebb tájékozódást is segíti, csökkentve ezáltal a balesetek esélyét. A fej védelmének hatékony eszköze a speciálisan kialakított fejvédő sisak. Használatával megelőzhetők, illetve csökkenthetők az ütközés okozta, komoly fejsérülések és annak következményei.  >>>


2012.01.17. kedd 08:07

A rossz emlékű vásárlások, az ebből eredő panaszok, és anyagi károk elkerülésének egyik legjobb módszere a helyes fogyasztói szokások kialakítása, népszerűsítése. A felkészülést a szakemberek szerint már a középiskolában célszerű elkezdeni. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója, Pintér István is előadást tart a mai nap a szegedi Karolina Gimnáziumban azon a 10 órától kezdődő nyílt napon, amelyen hasznos tanácsok mellett a fogyasztóvédők által végzett vegyipari, valamint mechanikai és villamos laboratóriumi vizsgálatokat is láthatnak a diákok.  >>>


2012.01.17. kedd 08:06

Egy iskolából több csapat is részt vehet a négyfordulós megmérettetésen, a cél, hogy később a fiatalok is élni tudjanak jogaikkal.  Országos fogyasztóvédelmi vetélkedőn vehetnek részt 14-18 éves diákok, a jelentkezéseket a szervezők a www.feosz.hu weboldalon várják. Az első forduló megoldásait február 3-ig küldhetik el a háromfős csapatok. Egy iskolából több csapat is részt vehet a négy fordulóból álló megmérettetésen. >>>


2011.12.31. szombat 22:27

A fogyasztóvédelmi hatósághoz beérkezett panaszok jelentős részét a megvásárolt termékek meghibásodásával kapcsolatos bejelentések képezik. A fogyasztók ezekben csalódottan veszik tudomásul, hogy a nem egyszer hosszú ideig tartó spórolás árán megvett árucikkek élettartama alig terjed ki néhány hónapnyi használatra, azok gyakorta már a megvásárlást követő első hetekben olyan hibákat mutatnak fel, amely miatt a termék javításra, rosszabb esetben cserére szorul. Fogyasztóvédelmi szempontból kiemelten fontosnak tekintendő, hogy a vállalkozások a fogyasztók minőségi kifogásainak intézése során a jogszabálynak megfelelően járjanak el, s biztosítsák azokat a jogokat, amelyek a fogyasztókat a termék meghibásodása esetén megilletik.

Hazánkban a szavatossággal, illetve jótállással kapcsolatos jogok érvényesítése bírósági útra tartozik, a fogyasztóvédelmi hatóság nem jogosult arra, hogy a felek között fennálló jogvitákban érdemben határozzon. Mindezek ellenére a fogyasztóvédelmi hatóság számos olyan jogi eszközzel bír, amelynek alapján a fogyasztói érdekek hatékony érvényesülését elő tudja segíteni, illetve a vállalkozásokat jogkövető magatartás folytatására kötelezheti. Jelentős hatáskörrel rendelkezik például a fogyasztóvédelmi hatóság a jótállási jegyekre, a minőségi kifogás esetén kiállítandó jegyzőkönyvekre, a vásárló könyvébe tett bejegyzésekre, illetve a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásokra vonatkozó szabályok ellenőrzése tekintetében. Különösen fontosnak tekintendő tehát, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság éljen ezekkel a lehetőségekkel, s a kereskedelemben végzett rendszeres és következetes ellenőrzésekkel a vállalkozásokat a szabálytalanságok megszüntetésére, illetve a felmerült hiányosságok pótlására kötelezze.  >>>


2011.11.03. csütörtök 08:30

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársai 2011. október 17-én a Jókai Mór Református Általános Iskola felső tagozatos (5-8. évfolyam) diákjainak tartottak előadást a fogyasztóvédelem számukra fontos témaköreiből. Az előadás során a diákok megismerték - többek között - az árfeltüntetéssel, panaszügyintézéssel, valamint a jótállással és szavatossággal kapcsolatos szabályozás főbb pontjait.   >>>


2011.11.03. csütörtök 08:25

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége meghívást kapott 2011. október 27.-ére Salgótarjánba, a Kereskedelmi és Vendéglátó ipari Középiskolában rendezett Iskolai Nyílt Napra, melynek keretében a három osztály (ebből egy végzős) tanulóinak tartott Szomszéd Tamás felügyelőségvezető egy-egy tanóra erejéig előadást a jövő kereskedőinek a fogyasztóvédelem számukra várhatóan érdekes és fontos témaköreiből.   >>>


2011.10.07. péntek 08:11

A magyarországi szoláriumozók nagy többsége 20 és 40 év közötti, vagyis nem a 18 év alatti korosztály. A túlzott szoláriumozás veszélyei köztudottak, ennel ellenére a fiatalabb korosztály előszeretettel használja, a mai világban menő dolog barnának lenni. Az EU-s szabályozási politika szigorítani szeretné a szoláriumhasználatot az EU egész területén. Bár az EP-nek a szoláriumok szabályozási harcában is volt szerepe, a prímet ebben a harcban mégsem ők, hanem az Európai Bizottság vitte.  Az index.hu összeszedte az ezzel kapcsolatos EU-s jogi szabályozás történetét. >>>


2011.09.28. szerda 08:06

A Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2011. május végétől új, heti rendszerességgel jelentkező műsort indított a Somogy Televízióban,  FOGYASZTÓVÉDELMI PERCEK címmel. Az ötperces tájékoztató műsor a hétfő esti műsorsávban kerül képernyőre, ahol az állampolgárokat leginkább érintő, aktuális fogyasztóvédelmi témákról tájékoztatja a nézőket a hatóság munkatársa. Jelen cikkünkben a fiataloknak szóló jótanácsokat hallhatnak az internetes vásárlások, akár a szórakozóhelyek kiválasztása kapcsán. >>>


2011.09.21. szerda 13:12

A Tudatos Vásárlók Egyesülete Esztergomban rendezi meg az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület segítségével az idei harmadik Tudatos Vásárló Fesztivált. A fesztivál célja lehetőséget nyújtani a látogatóknak arra, hogy megismerjék a környékbeli termelőket, személyes kapcsolatot alakítsanak ki velük, megkóstolják azok termékeit, ezáltal érdekessé, vonzóvá váljon a helyi termékek vásárlása, a közvetlenül a termelőtől való vásárlás és a piacra járás.  >>>


2011.09.20. kedd 08:25

A magyarországi Europe Direct Információs Hálózat és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete „Elnököltünk” címmel európai uniós témájú versenyt szervez középiskolás diákoknak.            tovább a pályázathoz   >>>


2011.09.01. csütörtök 08:29

A Szabolcs megyei fogyasztóvédők Érpatakon, a Zsindelyes pálinka és népi gasztronómiai fesztiválon is várják az fogyasztókat, vállalkozásokat

Természetesen, ahogy már eddig is megszokhatta a nagyközönség, szeptember első szombatján ismét a Zsindelyesé a főszerep. Szeptember 3-án most már ötödik alkalommal várja a Zsindelyes Fesztivál a vendégeket egy utolsó nyári banzájra, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Érpatak Zsindelyes tanyán (újfehértói vasútállomás után).  >>>


2011.08.30. kedd 08:18

Valóban igaz, hogy ha az Interneten megrendelt árut személyesen veszem át az üzletben, akkor az nem minősül távollévők között megkötött szerződésnek és nem élhetek az elállás lehetőségével?

Kattintson a válaszhoz a cikk címére  >>>


2011.08.26. péntek 08:23

CÉLUNK, HOGY A  NYÍREGYHÁZI „ VIDOR FESZTIVÁL”-ON IS ALAKÍTSUNK KI PÁRBESZÉDET, TEREMTSÜNK KAPCSOLATOT A FOGYASZTÓKKAL, VÁLLALKOZÓKKAL

Nyíregyházán immár 10. alkalommal hoz örömöt és vidámságot az augusztus 26-szeptember 3. között megrendezésre kerülő VIDOR Fesztivál.  Ez az esemény nem csak az ország egyik legjelentősebb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát, de a városi tradíciók szerves és színes részévé is vált.   >>>


2011.08.24. szerda 08:06

 A nyaralási szezon kezdetén az Európai Bizottság idén is felhívta a fogyasztók figyelmét a megfelelő napvédelem fontosságára, illetve arra, hogy keressék azokat a termékeket, amelyek csomagolásán megtalálhatók az új rendszer szerinti egyértelmű available in English alsojelölések. Az új címkék – köztük a csomagoláson található új UVA-logó vagy jelölés – a Bizottság 2006. szeptemberi fényvédő termékekről szóló ajánlása nyomán jelentek meg, és szintén e dokumentum révén lépett életbe az olyan megtévesztő kifejezések tilalma, mint például a „napfényblokkoló” vagy a „teljes védelem”. A Bizottság emlékeztetni szeretné a fogyasztókat arra is, hogy számos okból kifolyólag a nap UV-sugárzásától való védelemhez a napvédő termékek alkalmazásán kívül egyéb óvintézkedésekre is szükség van.   >>>


2011.08.23. kedd 17:54

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai a Szegedi Ifjúsági Napok időtartama alatt fogyasztóvédelmi totóval, ingyenes kiadványokkal és tanácsadással várják az érdeklődőket. A helyszínen lehetőséget biztosítanak a fogyasztóvédelmi konzultációs kérdőívek kitöltésére is.


2011.08.05. péntek 08:13

P R O G R A M A J Á N L Ó

A Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, az Europe Direct Információs Hálózat Tolna Megyei Európai Információs Pontja,  a Mobilitás Dél-dunántúli RISZI és az EURES hálózat munkatársai szeretettel várják az érdeklődőket az augusztus 9-én a Paksi Városi Strandon megtartandó „Csobbanj EUrópával” elnevezésű rendezvényen. A nagysikerű Fadd-Dombori üdülőterületen lebonyolított augusztus 3-i  esemény után, a Felügyelőség munkatársai készséggel válaszolnak a határon átnyúló kereskedelemmel, szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdésekre, a paksi „csobbanni” vágyóknak is illetve hasznos tanácsokat tartalmazó kiadványokkal is állnak a látogatók rendelkezésére.


2011.07.26. kedd 08:25

Dr. Fülöp Zsuzsanna, az NFH sajtószóvivője válaszolt a Magyar Szó kérdéseire. Elöljáróban elmondta, hogy a hatóság kiemelt hangsúlyt fektet a nagy tömegeket vonzó nyári fesztiválokra is, amelyeken a vendéglátó egységeket és a különböző mutatványos berendezések biztonságos üzemeltetésének feltételeit ellenőrzi.  >>>


2011.07.11. hétfő 08:11

Napjainkban egyre többen ismerik fel a káros ultraibolya sugárzás elleni védekezés szükségességét. A szem káros UV sugárzás elleni védelmének egyik legfontosabb eszköze a napszemüveg. A napsugárzás széles spektrumából a látható fény mellett ultraibolya és infravörös fénysugarak is érkeznek.  Az infravörös sugárzás (780-5000 nm) szűrése nem indokolt, mivel egészségkárosító hatása bizonyítottan nem jelentős. Az ultraibolya sugárzás hullámhossz szerint UV C (100-280 nm), UV B (280-315 nm), és UV A ((315-380 nm) részre osztható.  >>>


2011.06.14. kedd 08:02

Az UV-sugárzás káros a szemre, ezért védjük szemünket minél nagyobb lencséjű napszemüveggel. Minél erősebb fénynek van valaki kitéve, annál sötétebb színezésű lencsét válasszon. Mivel a gyerekek szeme érzékenyebb, számukra különösen ajánlott a kalap, a sildes sapka és a napszemüveg viselése. - tanácsolja az [origo] a témakörben közzétett cikkében.  >>>


2011.05.16. hétfő 08:20

Többszáz esemény, kulturális és sportrendezvény, szakmai műhely, vita és konferencia zajlik 2011. május 15-21. között Európa-szerte az idei Európai Ifjúsági Hét keretében.  Minden információ megtalálható az Ifjúsági Hét honlapján.

 

Találd meg, hogy honlapunkon hány, 2011. májusában megjelent cikkben helyeztük el az Európai Ifjúsági Hét fentiekben is látható logóját. A megfejtést a hirlevel@nfh.hu címre várjuk 2011. május 30-án 10 óráig. A pályázaton 10-18 év közötti fiatalok vehetnek részt. A tárgy mezőben kérjük tüntessétek fel az "Kutass és okosodj!" feliratot. A helyes választ beküldők közül sorsolással választunk nyertest, aki  számára fogyasztóvédelemmel kapcsolatos, fiataloknak szóló kiadványokat és apró meglepetést küldünk postán.


2011.05.16. hétfő 08:06

Az Európai Bizottság szeretné kikérni a fiatalok véleményét az ifjúsági kártyákról annak fényében, hogy előkészítés alatt áll a Mozgásban az ifjúság kártya (YoM card) bevezetése, amely a Mozgásban az ifjúság (Youth on the Move) zászlóshajó kezdeményezés egyik célirányos intézkedése. A Mozgásban az ifjúság kártya a fiatalok mobilitását és részvételét hivatott segíteni. Számos kártya létezik jelenleg is, amelyek különféle módokon nyújtanak támogatást a fiataloknak (pl. kedvezményekre jogosítják fel őket).  >>>


2011.05.12. csütörtök 17:14

 A szabályozás értelmében a gyártóknak világos nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy a termékük biztonságos. A nyilatkozattételhez tartozik a CE-jelölés feltüntetése a terméken. Az importőrnek ellenőriznie kell, hogy a gyártó megtette-e a nyilatkozat által elvárt lépéseket, a forgalmazónak pedig kellő gondossággal kell eljárnia, és képesnek kell lennie azonosítani és visszahívni a nem biztonságos termékeket.  >>>


2011.05.10. kedd 08:03

Az immár több éves múltra visszatekintő hagyomány szerint, idén is megrendezésre került a fogyasztóvédelmi vetélkedő, melyet a soroksári Qualitas Középiskola és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közösen bonyolított le. 2011.április 14-én hét középiskola tíz csapata mérhette össze tudását, felkészültségét, kreativitását. Az idei vetélkedő feladatait az : „Így fogyasztunk mi” alap témaköre ihlette.  >>>


2011.03.09. szerda 13:08

Vásárlási szokásaink azon rutinok közé tartoznak, melyeket egyszerűbb a megszokott módon működtetni, mint tudatos mérlegelés után egyes részeit vagy akár alapjait átgyúrni. Mégis érdemes változtatni. Ezen próbál segíteni a helybenveddmeg.hu blog, ahol az alábbi tanácsokat olvastuk.   >>>


2011.02.09. szerda 09:12

2011. február 1-én az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumba látogatott az OKTÁV Szakképző Iskola 15 kozmetikus hallgatója.  A tanulók megismerhették a kozmetikai vizsgálatok körét, a nagyműszeres (HPLC, AAS), a klasszikus analitikai és mikrobiológiai vizsgálatokat. Betekintést nyertek a korábbi évek témavizsgálataiba és termék összehasonlító tesztjeibe. A tanulók érdeklődtek a kozmetikai termékekre vonatkozó jogi szabályozásról, az európai és magyar szabályozás különbségéről, a magyar és különösen a külföldről származó termékek ellenőrzéséről.


2011.02.08. kedd 10:34
  • Ne válaszolj olyan üzenetekre, amiket bosszantó vagy zaklató céllal küldtek. Ez csak erőszakra ösztönöz.

     

  • Őrizd meg az üzenetet; nem kell elolvasnod, de tartsd meg bizonyítékként. Nagyon fontos, hogy nyoma legyen az esetnek, amikor segítséget kérsz, vagy jelenteni akarod valakinek.

     

  • Jelentsd a problémákat olyan embereknek, akik tenni tudnak az ügy érdekében. A kezedbe veheted az irányítást, ha nem nyugszol bele abba, hogy böngészés közben bántó tartalommal találkozol, ha jelented a weboldal tulajdonosának. A törvényellenes eseteket jelenteni kell a hatóságoknak (www.internethotline.hu ).

     

  • Blokkold a küldőt. Nem kell eltűrnöd, hogy valaki zaklasson – blokkold a nem kívánatos küldőket!

     

  • Mondd el valakinek, akiben megbízol. Az üggyel kapcsolatos intézkedés első lépése, hogy elmondod a szüleidnek, barátoknak, tanárodnak, csoportvezetődnek, vagy a segélyvonal egyik munkatársának (www.saferinternet.hu).

     

  • Becsüld magad és becsülj meg másokat - az internetezés egy nagyon nyilvános és nagyon valódi dolog, még akkor is, ha ezt nem érzed mindig így. Ismerd a jogaidat (www.saferinternet.hu)! Légy kreatív! Légy önmagad! Ne ess ki a szerepedből!

 

forrás: http://www.saferinternet.hu/


2011.02.08. kedd 09:12

Gondolta volna? Álláskeresőként felhív egy „Férfi-Női munka! Azonnali kezdéssel” kezdetű hirdetésben megadott mobiltelefonszámot. A felhívott számon közlik, hogy további információért hívja a 90-es kezdetű telefonszámot, majd a hónap végén egy korábbihoz képest sokkal magasabb összegű telefonszámlát kap. Nem érti, hogy mi ennek az oka? >>>


2011.01.27. csütörtök 14:45

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület országos rajzpályázatot hirdet művészeti iskolás és rajz tagozatos diákok részére.

A Magyarország soros elnöksége, illetve a Fogyasztóvédelmi Világnap (március 15.) alkalmából rendezett rajzpályázat célja, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület játékosan megismertesse a fogyasztóvédelem alapjait a mai fiatalokkal, a jövő fogyasztóival.

Az első helyezett jutalma egy négy napos, kétszemélyes brüsszeli utazás; de más pályázók és a felkészítő pedagógusok is értékes nyereményekben részesülnek.

Az elkészítendő pályaművek pontos formai követelményeit az Egyesület honlapján, a www.ofe.hu weboldalon lehet megtekinteni. A pályázatok beérkezési határideje 2011. március 1. A fogyasztóvédelmi szakemberekből és egy képzőművészből álló zsűri döntését követően az eredményhirdetésre március 14-én lesz, a beérkezett pályaművekből rendezett hivatalos kiállítás ünnepélyes megnyitójaként.


Forrás: OrientPress Hírügynökség


2011.01.25. kedd 08:12

2011. január 17.-én a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola végzős diákjai jártak az NFH Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumában.   >>>


2011.01.19. szerda 08:13

available in English alsoAz alábbiakban letölthető az Európa Naptár 2011, melyben szerepel az EU története; tájékoztatót tartalmaz a fiatalok jogairól az internetes vásárlás, utazás, vagy akár a mobiltelefonok témaköre kapcsán; az egészséges környezetről, a dohányzás és a kábítószer veszélyeiről is olvashatóak cikkek.  >>>


2011.01.13. csütörtök 08:01

A háztartási világítás Európában környezetkímélőbbé válik, mivel az Európai Unió magasabb energiahatékonysági szabványokat ír elő.

2009. szeptember 1-jétől az izzólámpákat és az egyéb nem energiatakarékos lámpákat fokozatosan nagyobb energiahatékonyságú lámpákra kezdték lecserélni Európában. Az energiatakarékosabb világítástechnikai termékek használatára történő átállással az európai háztartások energiát takarítanak meg és hozzájárulnak az EU éghajlatvédelmi céljainak eléréséhez.

Az energiatakarékos égőkről szóló weboldal tájékoztatást nyújt a fogyasztók, a szakmabeliek és a média számára a jelenleg kapható energiatakarékos lámpák széles választékáról, a nem megfelelő hatásfokú lámpatípusok forgalomból való kivonásáról és a már most hatályban lévő uniós jogszabályokról.

Az alábbiakban megtekinthető animációs kisfilm játékos módon mutatja be az elérhető lámpatípusokat, a lámpák műszaki adatait. >>>


2010.12.17. péntek 12:56

Tesztelje fogyasztóvédelmi tárgyú tudását! A cikk címére kattintva elérhető egy, a fogyasztóvédelmi fogalmakat tartalmazó interaktív keresztrejtvény. Kattintson a rejtvény bármelyik kockájára, és indulhat is a kitöltés. Amennyiben megakad, a Megoldás gombra kattintva a gép beírja a helyes választ. A végén a keresztrejtvény ellenőrzése gombbal megtudhatja, hogy hány helyes válasza volt. :)


2010.12.10. péntek 09:04

2010. december 2.-án a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Főiskolai Karának több mint 70 hallgatója ismerkedett meg az NFH Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumának munkájával. A látogatás során megtekintették a folyamatban lévő vizsgálatokat, és tájékoztatást kaptak a laboratórium akkreditált tevékenységéről. Tekintse meg a készült fotókat. >>>


2010.11.22. hétfő 13:19

Biztos voltál már a szüleiddel, barátaiddal vásárolni. Igazán nem könnyű eligazodnod a sok felirat között, amikor egy-egy terméket kézbe veszel :)  Ahhoz azonban, hogy ne érjen csalódás egy termék minőségével, műszaki adottságaival kapcsolatban, figyelni kell a termék címkézésére. Az alábbi példán bemutatva szeretnénk világosabbá tenni, hogy melyik adat mit jelent, és mire kell odafigyelni egy élelmiszer termék megvásárlásakor.


2010.11.17. szerda 09:18

Számos érdeklődő kereste fel a fogyasztóvédelmi hatóság standját a 2010. november 12. és 14. között megrendezett Baba Mama Expo és Gyerekvilág Kiállításon.

A kiállítás tematikájából adódóan elsősorban a csecsemő- és kisgyermekekkel kapcsolatos tudnivalókról tájékozódtak a látogatók.


2010.11.05. péntek 08:01

2010. október 25-28. között a kecskeméti Lestár Péter Egységes Középiskola Szakiskola „Lestár Napok” elnevezésű rendezvényén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-alföldi Regionális Felügyelősége is részt vett. Az érdeklődök ennek keretében betekintést nyerhettek az iskola képzéseibe, valamint színvonalas kiállítások, előadások illetve kulturális- és sportprogramok várták a vendégeket.


2010.10.26. kedd 12:24

Tudta-e például, hogy egy játék babakocsi nem biztonságos, ha a játék csak egy retesszel van ellátva az előírt kettővel szemben, ill. a retesz nem működik automatikusan?  >>> 


Keresés
Veszélyes termék kereső
Hétvégi telefonos ügyfélszolgálat
gyereksarok
Kampány a bizonságos játékokért
takarékosan
Letölthető kiadványok