2013.05.22. szerda 08:07
P R O G R A M A J Á N L Ó
A Győr-Moson-Sopron Megyei
Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége már évek óta tavasszal
szervezi meg a Nyílt Napját, ahol a fogyasztók elmondhatják ügyes -
bajos gondjaikat, személyes tanácsadást kérhetnek, a többször is
felmerülő kérdésekkel kapcsolatban pedig kerekasztal beszélgetésen,
előadáson vehetnek részt. Az idei, egész napos program keretében a
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság laboratóriumai balesetveszélyes
gyermekjátékokat, életveszélyes műszaki termékeket mutatnak be, és
felhívják a figyelmet a tudatos és biztonságos vásárlásra. Napszemüvegek
fényelnyelésének vizsgálatát végzik el UV és látható fény tartományban,
valamint ékszerek, órák és testékszerek fémallergiát kiváltó nikkel
kioldódását is megvizsgálják. >>>
2013.05.21. kedd 11:41

P R O G R A M A J Á N L Ó
A Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége „Járási
Fogyasztóvédelmi Napok” címmel fórumot tart az érdeklődő fogyasztók és
vállalkozások részére. A fórum célja, hogy mind a fogyasztók, mind a vállalkozások
információhoz jussanak a fogyasztóvédelmet érintő jogszabályok
változásáról. A rendezvényen szó lesz a kereskedelmi jogszabályok (pl.
közszolgáltatásokat érintő jogszabályok, fogyasztóvédelmi törvény,
piacfelügyelet) változásáról, a panaszkezelésről, a minőségi kifogások
intézéséről, fogyasztói jogérvényesítésről, a vevőket, vásárlókat
megillető jogokról.
A fórumon alkalom nyílik a fogyasztók észrevételeinek,
panaszainak megválaszolására
is.
A fórum időpontja és helyszíne: 2013. május 22. (szerda) 18.00 óra,
Pápai Járási Hivatal (földszint, nagyterem) Pápa,
Fő u. 12.
2013.05.09. csütörtök 08:01
Az Európa-nap (május
9.) az európai béke és egysége ünnepe. Ezen a napon a történelmi
jelentőségű „Schuman-nyilatkozat” évfordulóját ünnepeljük. Robert
Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban új politikai
és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely révén a
kontinens országai közötti háború elképzelhetetlenné válna. A mai
Európai Unió kialakulásának kezdetét a Schuman-javaslattól számítjuk.
Ünnepelje az Európa-napot országszerte 16 településen. Május 11-én szombaton, a budapesti Erzsébet téren a Kiscsillag zenekar és hét ország neves jazz-zenészei lépnek fel. Május 4. és május 17. között a tamási termálfürdőtől a somoskői várig 15 további helyszínen rendeznek regionális Európa-napi ünnepségeket. Az egésznapos programok
között az egészen kicsik és az idősebbek, a jazz, a gospel, a blues, a
klasszikus és a rockzene rajongói, valamint a színház szerelmesei is
találnak majd kedvükre valót. Részletes programlista itt található.
2013.05.08. szerda 08:05
P R O G R A M A J Á N L Ó
Az Európai Fogyasztói Központ most már hagyományosnak mondható módon
aktív résztvevője az Európa-nap eseményeinek. Ebben az évben 2013. május 11-én,
szombaton 10 és 19 óra között új, központi helyszínen az V. kerületi Erzsébet
téren kerül megrendezésre népszerű, az egész családot és fiatalokat is megmozgató
programokkal. Az Európai Fogyasztói Központ idén is készül fogyasztóvédelmi totóval,
amely mindig nagy érdeklődésre tart számot. Emellett az új témakörökkel bővült
hasznos információkat és tippeket tartalmazó tájékoztató kiadványokat is
megtalálhatják az érdeklődők a Központ standjánál. Akinek pedig
fogyasztóvédelmi kérdése, esetleg panasza van, beszélhet a Központ
munkatársaival, akik örömmel segítenek és készséggel állnak rendelkezésre.
Szeretettel várnak minden látogatót!
2013.04.30. kedd 08:00
Az Élelmiszerklub Alapítvány május eleji rendezvényének témája az élelmiszerek
fogyasztóvédelmi ellenőrzésének tapasztalatai, a meghívott előadók a Nemzeti Fogyasztóvédelmi
Hatóság szakemberei. Időpont: 2013. május 8. szerda, 9-12 óra. Helyszín: Hotel
Ibis Aero, 1091 Budapest, Ferde u. 1-3. Jelentkezési adatlap és további tudnivalók
a www.elelmiszerklub.hu weboldalon itt találhatóak.
2013.04.11. csütörtök 13:09
A KEMEXPO Kiállítás és Vásár a hétvégén
második alkalommal kerül megrendezésre
Tatabányán. A tavalyi sikereknek hála idén még több kiállítóval és még változatosabb
programokkal várják a látogatókat 2013.
április 12, 13 és 14-én Tatabányán, a Földi Imre Sportcsarnokban; a kiállítás reggel 9.00-tól este 18.00
óráig áll rendelkezésre az érdeklődők
számára. A Kemexpo Kiállítás és Vásár célja, hogy a helyi gyártók, illetve kis- és
nagykereskedők számára igényes és szervezett formában biztosítson lehetőséget
arra, hogy termékeiket és szolgáltatásaikat személyesen ismertessék meg,
mutathassák be a nagyközönségnek, színes programokkal tarkítva, amelyek
kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedvükre lehet.
Az idei vásáron a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének szakembereivel is találkozhatnak a kiállító vállalkozók, valamint a vendégek,
akiknek tanácsadással és sokrétű fogyasztóvédelmi információnyújtással állnak
rendelkezésükre a fogyasztóvédelmi szakemberek.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
2013.03.29. péntek 08:06
M E G H Í V Ó
A
Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a Nemzeti
Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve „Járási
Fogyasztóvédelmi Napok” címmel programsorozatot indított, amelynek célja a
helyi munkatársak és vállalkozások felkészítése a tájékoztatásra és a jogkövető
magatartásra. A rendezvényen résztvevők első kézből informálódhatnak a
legfontosabb és legaktuálisabb fogyasztóvédelmi kérdésekről.
A programsorozat
következő eseményét, illetve a Hevesi
járás területén működő hivatali munkatársaknak és vállalkozásoknak szóló
előadásokat a Hevesi
Járási Hivatalban (Járási Munkaügyi Kirendeltség -
Heves, Dobó I. u. 3.) április 4-én
11.00 órától rendezi a Felügyelőség.
Az
eseményen sor kerül az idei évben a Hevesi járás területén működő, pozitív
minősítést szerzett vállalkozások részére az oklevelek átadására. A
résztvevők előadásokat hallgathatnak a panaszintézés, a minőségi kifogások
rendezése, valamint az aktuális tapasztalatok és a húsvéti hatósági vizsgálatok
témájában is.
2013.03.25. hétfő 08:35
A közelgő ünnepek alkalmából a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai kihelyezett tanácsadást tartanak a fogyasztók számára. >>>
2013.03.12. kedd 14:22
A
Fogyasztóvédelmi Világnap jegyében több rendezvényt, tanácsadást tartanak a
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének
munkatársai.
A
megyei járásközpontok hivatalaiban az alábbi időpontokban várják
az érdeklődőket:
-
Esztergom, Bottyány
J.u.3.:Március 12. 13.00-16.00;
-
Oroszlány, Rákóczi F.
u. 78.: Március 13. 9.00-12.00;
-
Kisbér, Széchenyi
u. 2.: március 13. 13.00-16.00;
-
Tata, Ady E. u.
24.: március 14. 8.00-12.00;
-
Komárom, Szabadság
tér 1.: március 14. 13.00-16.00;
-
Tatabánya, Fő tér 4.: március 18. 9-12 óra között.
-
Kocs, Faluház és Községi
Könyvtár, Komáromi u. 5.: március 22. 17 óra
Minden
érdeklődőt nagy szeretettel várnak, jó tanáccsal, információval, fogyasztóvédelmi
ismeretek kipróbálására alkalmas teszt kitöltési lehetőséggel, otthon
olvasgatható szórólapokkal, kiadványokkal!
|
|
|
|