2012.04.10. kedd 20:54

Az NFH-t, mint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a regionális közigazgatási hivatalok szakigazgatási szerveiként működő fogyasztóvédelmi felügyelőségek (beleértve azok területi osztályait is) jogutódját a Kormány a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII.31.) rendeletével hozta létre.

 

Az NFH önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező központi hivatal, jogi személy, amely a Kormány által – a fogyasztóvédelemért felelős ‑ kijelölt miniszter irányítása alatt áll.

 

Az NFH 2010. december 31-ig központi szervből, területi szervekből, valamint azok kirendeltségeiből állt.

 

2011. január 1-jétől a jelenlegi fogyasztóvédelmi hatóság a kormányhivatalok szervezetén belül működő területi felügyelőségekből, valamint a szakmai irányítást gyakorló, másodfokú hatóságként eljáró Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságból áll. Továbbá ezen időponttól a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság keretein belül fejti ki tevékenységét az Európai Fogyasztói Központ is, amely más uniós államban vásárolt árukkal kapcsolatos problémák megoldásában nyújt segítséget.      >>>


2012.01.31. kedd 14:59

Iránymutatás a termékbiztonság és a megfelelés területén elvégzendő behozatali ellenőrzésekhez

 

Az iránymutatás összeállításával a Bizottság támogatni kívánja a vámhivatalokat és a piacfelügyeleti hatóságokat az együttműködési módszerek javításában és a helyes közigazgatási gyakorlat kialakításában. Az iránymutatás egyúttal azokra a gyakorlati kérdésekre is összpontosít, amelyekkel a vámhivatalok a termékbiztonsággal és a megfelelőséggel kapcsolatos ellenőrzések elvégzése során szembesülnek.  Az iránymutatás letölthető erről a linkről.


2011.09.15. csütörtök 16:27

Toy Safety Directive 2009/48/EC Technical documentation

A játékok biztonságáról szóló 2009/48/EK irányelv - Magyarázó útmutató

A játékok biztonságáról szóló 2009/48/EK irányelvhez - műszaki dokumentáció

Játékbiztonság

Gyermekülésekre vonatkozó előírások


2011.03.30. szerda 08:43

2011.01.20. csütörtök 14:06

Az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottságának 2010.10.26-ai kihelyezett ülésének jegyzőkönyve letölthető innen: >>>


2010.12.14. kedd 12:20
  • Jegyzőkönyv minta a 49/2003. (VII.30.) GKM rendelet kapcsán

  • 2010.10.22. péntek 10:27

     

    Dokumentum címe

    Letöltés

    Az áruk szabad mozgása - útmutató

    Zöld könyv a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról - 2007/C 61/01

    Bizottsági Közlemény: "a Közösségi fogyasztóügyi politikai stratégia 2007-2013"

    Közösségi fogyasztóügyi politikai stratégia 2007-2013 (kiadvány)

    Hatásvizsgálatok összefoglalása - "Fogyasztóügyi politikai stratégia 2007-2013"

    A fogyasztói piacok eredménytáblájának első kiadása 2008

    A fogyasztói  piacok eredménytáblájának második kiadása 2009

    A fogyasztói piacok eredménytáblájának harmadik kiadása 2009

    A fogyasztói piacok eredménytáblájának negyedik kiadása 2010

        EN

        HU

    Az EU-ban a vállakozások és a fogyasztók közötti, határokon átnyúló e-kereskedelemről 2009

    Magyarországi fogyasztói statisztika 2009

    A 2011-es évre vonatkozó fogyasztóvédelmi politikával kapcsolatos vélemény

         EN

     

     

    Az EP szakbizottsága elfogadta a magyar elnökséggel közösen megállapított új fogyasztóvédelmi szabályokat

     


    Hasznos Tudnivalók
    Információk
    Összes termék
    Kapcsolat