A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2011. márciusától bevezette a vállalkozások
pozitív listáját. Az NFH honlapján megtalálható azoknak a vállalkozásoknak a névsora,
amelyeknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet
a hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót,
illetve nem volt megalapozott panasz ellenük. A pozitív listáról bővebben olvashat
az alábbiakban.
A pozitív lista jelenleg az árfelszámítással, jótállással-szavatossággal, idegenforgalmi
ellenőrzéssel kapcsolatos témavizsgálat során vizsgált vállalkozásokat tartalmazza,
tájékoztatjuk, hogy a lista folyamatosan bővülő.
A lista letöltéséhez kattintson az alábbi gombra.
frissítve: 2013.04.08.
A listán szereplő vállalkozások száma jelenleg: 1868
A listáról eltávolított vállalkozások száma: 21
Vagy lapozzon bele online:
|
Egyéves a jogkövető vállalkozásokról vezetett pozitív lista (2012. március)
|
Egy éve indult a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kezdeményezése, a jogkövető
vállalkozásokról vezetett pozitív lista. Ideje tehát mérleget vonni az eddigi
eredményekről, beszámolni a tapasztalatokról. Az egy év alatt közel 1500 vállalkozás került fel a listára úgy, hogy a követelmények szerint a meghatározott vizsgálati
szempontok alapján a hatóság jogsértő cselekményt a vizsgált társaságnál nem tárt
fel, ellenük fogyasztói panaszbejelentés - mely a listáról való lekerülést eredményezne
- nem érkezett. A listát egy év alatt közel 15.000 alkalommal* tekintették meg a látogatók. Tovább a cikk olvasásához >>>
|
A pozitív lista bevezetésének előzményei:
|
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) által az elmúlt években végzett ellenőrzések
eredményeinek kommunikációja jellemzően a jogsértések arányairól, azok súlyáról,
a jellemző visszásságokról szólt, jóllehet fokozatosan nőtt azon vállalkozások
száma, amelyekről az ellenőrzés során kiderült, hogy valamennyi, az ellenőrzésben
számon kért jogszabályi előírásnak megfelelnek.
Az NFH a vonatkozó törvényi előírások (Fgytv. 51.§) alapján valamennyi jogsértést
megállapító jogerős határozatát közzétette, míg a jogszabályoknak megfelelően
működő vállalkozásokról nem létezett semmilyen összesítés. Figyelemmel arra, hogy
a hatósági kommunikáció egyik alapvető célja a fogyasztók tájékoztatása, indokolt
nem csupán azon cégek megnevezése, amelyek jogsértést követtek el, hanem azon
vállalkozások nyilvántartása is, amelyek – a hatósági ellenőrzések eredményei
alapján – szabályosan működnek.
|
A jogszabályoknak megfelelően működő vállalkozások értékelése
|
A hatóság az ellenőrzései során jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben rögzíti az ellenőrzés
során tapasztaltakat, jellemzően a jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő
gyakorlatokat, a rögzítettek alapján pedig hatósági határozatot hoz. Ilyen határozat
meghozatalára azoknál a vállalkozásoknál, ahol az ellenőrzés nem tárt fel szabálytalanságot,
értelemszerűen nem került sor. A javasolt változtatások alapján a jövőben a hatóság
azt is jegyzőkönyvben rögzíti, ha az ellenőrzött egység a jogszabályoknak megfelelően
működik, majd ez alapján egy olyan tartalmú dokumentumot állít ki, amely ezt a
tényt rögzíti.
Az ilyen típusú „igazolás” kiállítása olyan ellenőrzések során valósítható meg,
amelyek során a hatóság nem csupán egy termék(típus) megfelelőségét ellenőrzi,
hanem a vizsgálat szélesebb körben, a fogyasztói érdekeket érintő témában zajlik.
|
Ahhoz, hogy valamely cég felkerüljön a listára,
a következő vizsgált területeken kell megfelelnie:
|
-
az árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó ellenőrzése,
-
a szavatossággal és jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások és a vásárlók
könyvébe tett bejegyzések intézésének ellenőrzése, valamint
-
az idegenforgalmilag frekventált helyeken működő vendéglátó egységek és a személy-taxi
szolgáltatás ellenőrzése.
Azok a vállalkozások, amelyek nem esnek bele a három átfogó éves ellenőrzésbe,
azok kérhetik a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségétől az átfogó
vizsgálatot, s ha ennek során mindent rendben találnak a szakemberek, úgy ők is
felkerülnek a pozitív listára.
Amennyiben a hatóság azt állapítja meg, hogy az adott vállalkozás a vonatkozó
jogszabályi rendelkezéseknek maradéktalanul eleget tett, az erről szóló dokumentumot
megküldi az NFH központjának, a központ pedig – egyéb kritériumoknak való megfelelés
esetén – az igazolást kiadja a vállalkozás részére, amely az üzletben kifüggeszthető.
A jogkövető vállalkozásra vonatkozó, a normáknak megfelelő működést igazoló információk
mindemellett megjelennek a hatóság honlapján is. Az igazolást elnyerő vállalkozás
vállalja az esetleges utóellenőrzést, ezzel együtt azt, hogy amennyiben egy utó-
vagy újbóli ellenőrzés során a hatóság jogsértést tár fel, az üzletben kifüggesztett
dokumentumot haladéktalanul el kell távolítani és a hatóság honlapjáról is törlésre
kerül a vonatkozó információ. A vállalkozások mindemellett tudomásul veszik, hogy
a pozitív minősítéssel rendelkezőkkel szemben bejelentett panaszokat a hatóság
soron kívül kivizsgálja.
A pozitív listára vételükről a vállalkozások hatósági okmányt is kapnak, s azt az üzletben kifüggeszthetik. Az igazolás kiállítása csak olyan
ellenőrzések után történhet meg, amelyek során a hatóság nem csupán egy terméktípus
megfelelőségét ellenőrzi, hanem a vizsgálat szélesebb körben, a fogyasztói érdekeket
érintő témában zajlik.
A pozitív lista elindítását követően lehetőség van arra, hogy a vállalkozás maga
kérhessen üzletében hatósági ellenőrzést, amelyet az illetékes felügyelőség meghatározott
időn belül köteles lesz elvégezni.
|
A pozitív tartalmú kommunikáció előnyei
|
- közvetlen tájékoztatás a fogyasztók részére azokról a vállalkozásokról,
amelyek tevékenységüket a jogszabályi előírásokat maradéktalanul betartva végzik;
- preventív hatású: a pozitív minősítés helybeli kommunikációjának lehetősége
ösztönözheti a vállalkozásokat a jogkövető magatartásra, ezáltal a pozitív megkülönböztetés
elnyerésére;
- az ellenőrzések során „nem tűnnek el” a jogkövető magatartást végző
vállalkozások, hanem pozitív példaként megjelenjenek a nyilvánosság előtt;
- a rendszer tapasztalatai hozzájárulhatnak a „fogyasztóbarát” embléma
kritériumrendszerének kidolgozásához.
|
"Örülök, hogy ily módon is elismerik a munkánkat. Nincs semmilyen különleges
trükk a dologban, szeretni kell ezt a szakmát, és ismerni a szabályokat. Én eztán
sem csinálom másként, de talán mindez mások számára jó, ösztönző példát jelenthet."
Elek Andrea, Eger
|
|
„A pozitív lista lehetőséget nyújt arra, hogy a magyarországi vállalkozások
megmutathassák mennyire fontos a normák és jogszabályok megfelelő követése, ezzel
ösztönözve másokat is arra, hogy a fogyasztó érdekek figyelembe vételével megfeleljenek
a folyamatos hatósági kontrollnak.” – mondta Kanyó Roland, a dm Kft. PR menedzsere.
/forrás: www.kosarmagazin.hu ./
|
|
"A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listáján szerepelni azt jelenti,
hogy az élelmiszerbiztonsági, minőségügyi normáknak, jogszabályoknak és követelményeknek
minden szempontból megfelelünk, de ugyanilyen fontos számunkra a vevőelégedettség.
... Ez megerősítés számunkra és visszacsatolás arról, hogy tevékenységünket a
fogyasztói érdekek maximális figyelembevételével végezzük." - mondta Fincziczki
Viktória, az érpataki Zsindelyes Pálinkafőzde minőségirányítási vezetője. (forrás:
http://www.szon.hu/pozitiv-vallalkozasok-a-megyeben/2039980)
|
|
Pintér Istvánnal, az NFH főigazgatójával készült interjú a pozitív lista részleteiről
|
A fogyasztóvédelmi hatóság márciustól vezeti be az úgynevezett vállalkozói pozitív
listát. Mi volt a célja a kezdeményezésnek?
A jogkövető vállalkozásokat szeretnénk nevesíteni és a minél jobb szolgáltatásra,
illetve minőség elérésére buzdítani az érdekelteket. Az NFH honlapján megtalálható
lesz azoknak a vállalkozásoknak a névsora, amelyeknél három országos vizsgálati
program során sem talált semmilyen rendellenességet a hatóság, a megelőző egy
évben pedig nem alkalmaztak vele szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott
panasz ellene.
Az átlagfogyasztó csak ritkán böngészi a hatóság honlapját. Ezenkívül honnan
tudhatják az adott vállalkozásról, hogy rajta van a listán?
A pozitív listára vételükről a vállalkozások hatósági okmányt is kapnak, s azt
az üzletben, vendéglőben kifüggeszthetik. Az igazolás kiállítása csak olyan ellenőrzések
után történhet meg, amelyek során a hatóság nem csupán egy terméktípus megfelelőségét
ellenőrzi, hanem a vizsgálat szélesebb körben, a fogyasztói érdekeket érintő témában
zajlik. Ahhoz, hogy valamely cég felkerüljön a listára, meg kell felelni az árfeltüntetés
és árfelszámítás átfogó ellenőrzésének, a szavatossággal és jótállással kapcsolatos
fogyasztói kifogások és a vásárlók könyvébe tett bejegyzések intézése ellenőrzésének,
valamint az idegenforgalmilag frekventált helyeken működő vendéglátóegységek és
a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzésének.
Azon vállalkozások, amelyek fel szeretnének kerülni erre a listára, ám rájuk
éppen nem terjedt ki az ellenőrzés, mit tegyenek?
Azok a vállalkozások, amelyek nem esnek bele a három átfogó éves ellenőrzésbe,
maguk is kérhetik a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségétől
az átfogó vizsgálatot, s ha ennek során mindent rendben találnak a szakemberek,
ők is felkerülnek a pozitív listára. Számukra csupán annyi a teendő, hogy egy
kérelmet benyújtanak a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségéhez,
amely harminc napon belül átfogó ellenőrzést végez a vállalkozónál, és ha mindent
rendben találnak, ugyanúgy felkerülhetnek a pozitív listára, mint a többiek.
Ezek szerint a megbízható vállalkozások könnyen felkerülhetnek a „dicsőséglistára”.
Vajon ugyanilyen könnyű kiesni onnan?
Igen, azzal ugyanis még az önkénteseknek is számolniuk kell, hogy az igazolást
elnyerő vállalkozás vállalja az esetleges utóellenőrzést, ezzel együtt azt, hogy
ha egy utó- vagy újbóli ellenőrzés során a hatóság jogsértést tár fel, az üzletben
kifüggesztett dokumentumot haladéktalanul el kell távolítani, és a hatóság honlapjáról
is törlésre kerül a vonatkozó információ, vagyis lekerül a pozitív listáról. A
vállalkozások mindemellett tudomásul veszik, hogy a pozitív minősítéssel rendelkezőkkel
szemben bejelentett panaszokat a hatóság soron kívül kivizsgálja.
A pozitív lista mellett az úgynevezett fogyasztóbarát embléma bevezetését is
tervezi a hatóság. Mit lehet tudni erről?
Az említett pozitív lista az úgymond „előszobája” a fogyasztóbarát emblémának.
Ennek odaítélésébe a hatóság civileket, érdekvédelmi szervezeteket is bevon, hiszen
itt már kevés, ha a vállalkozás egyszerűen „csak” jogkövető, valami plusszal is
kell szolgálnia a fogyasztókat. Például egy áruházlánc reklámújságában nemcsak
a jogszabályi kötelezettségének tesz eleget, hanem felhívja a figyelmet arra,
hogy mire figyeljen a vásárló, amikor megveszi az adott terméket.
A pozitív lista, illetve a fogyasztóbarát embléma milyen időtartamra szól?
Határozatlan időtartamra szól, ám akik hosszú távon szeretnék élvezni a pozitív
diszkrimináció kínálta előnyöket, azoknak számolniuk kell a folyamatos kontrollal,
illetve azzal, hogy ha kimaradnak az ellenőrzésből, maguknak kell kérniük a vizsgálatot.
Becsléseik alapján éves szinten hány vállalkozás kerülhet a pozitív listára?
Megközelítőleg ezres nagyságrendre számítunk, de annak örülnénk, ha még ennél
is többen lennének rajta a listán. A legfrissebb negyedéves statisztikák is azt
mutatják, hogy legalább 400-500 olyan vállalkozás van, amely szerepelhet a honlapunkon.
A közelgő húsvét bizonyos vállalkozások számára nemcsak forgalomnövekedést, hanem
fogyasztóvédelmi ellenőrzést is jelent. A megszokottak mellett milyen új szempontok
alapján vizsgálódnak majd a hatóság szakemberei?
A 2011. évi országos vizsgálati programunkat úgy alakítottuk ki, hogy olyan területekre
fókuszáljunk, amelyek a fogyasztók széles rétegét érintik, vagyis a figyelem középpontjában
idén azok a kereskedők, vállalkozások állnak, akik napi kapcsolatban vannak például
a nyugdíjasokkal. Emellett természetesen jobban koncentrálunk majd azokra a területekre,
amelyeknél korábban hiányosságokat, problémákat észleltünk, így az elektronikus
kereskedelem szereplői és a közüzemi szolgáltatók is számíthatnak a kontrollra.
Az említetteken túl ebben az évben is részt veszünk a társhatóságok által kezdeményezett
vizsgálatokban, hiszen vannak olyan területek, amelyeken csak közös erővel tudunk
hatékonyan fellépni.
Szerző: Szigeti Ildikó (2011.03.16.)
Forrás: http://www.elelmiszer.hu/
|
A pozitív listával kapcsolatos tájékoztató anyagaink elérhetőek az alábbiakban:
|
-
Sajtótájékoztató (hanganyag) a pozitív listával kapcsolatban (2011.01.18.) >>>
-
Előremutató újdonságok - pozitív lista, hétvégi telefonos segélyszolgálat (2011.01.18/2)
>>>
-
Pozitív listáról (2011.01.26.) >>>
-
Sajtótájékoztató Egerben (2011.01.20.) >>>
-
Újszerű megoldás a pozitív lista (2011.02.07.) >>>
-
A pozitív listára való felkerülés szempontjai - Sajtótájékoztató Veszprémben
(2011.02.18.) >>>
-
Elindult a pozitív lista - sajtótájékoztató Miskolcon (2011.03.03.) >>>
-
Már közel 450 vállalkozás a pozitív listán (2011.05.26.) >>>
-
"Távozás után reklamációt elfogadunk" (2011.06.03.) >>>