A fogyasztóvédelem célja az, hogy egyensúlyi helyzetet teremtsen a fogyasztó
és a terméket értékesítő között annak érdekében, hogy a fogyasztó jogai a legteljesebben
érvényesüljenek. Fogyasztónak a mai viszonylatban az a természetes személy tekinthető,
akiaz önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében
jár el, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos
kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.
A fogyasztóvédelem felbukkanásáról gyakorlatilag a kereskedelem kezdetétől fogva
beszélhetünk, már a Bibliában is feltűnik némi utalás a fogyasztóvédelemre: „Legyen
hiteles a mérleged, súlyod, hiteles a mértéked és a vékád.” A mai értelemben vett
fogyasztóvédelem a múlt században kezdett kialakulni, ekkor vált ugyanis tipikussá
a személytelenebb tömegtermelés, amely a korábbiaknál jóval kiszolgáltatottabbá
tette a vásárlókat.
Magyarországon a rendszerváltást megelőzően a fogyasztóvédelem alatt elsősorban
a minőségvédelmet, az ellátási biztonság garantálását, valamint az eladó és a
vásárló közötti szerződéses kapcsolat kirívó egyenlőtlenségei elleni védelmet
értették.
Az 1989-1990-ben bekövetkező rendszerváltást követően felerősödött a fogyasztók
kiszolgáltatottsága a kínálat jelentős megnövekedése révén, ezért szükségessé
vált a fogyasztóvédelem területének átfogó szabályozása. A szabályozásban, illetve
az intézményrendszer kiépítésében döntő hatást gyakorolt továbbá az Európai Unióhoz
történő későbbi csatlakozásunk is. Ugyanis Magyarországnak biztosítani kellett,
hogy, amennyire lehetséges, jövőbeni jogszabályai a Közösség jogszabályaival összeegyeztethetők
legyenek. Ehhez nyújtott segítséget az 1995-ben elfogadott ún. „Fehér Könyv”,
amely a jogközelítés végrehajtása szempontjából az útmutató szerepét töltötte
be, 23. fejezete foglalta össze a fogyasztóvédelmi jogharmonizáció követelményeit.
A fogyasztóvédelmi intézményrendszer kiépítésének első jelentős lépéseként pedig
1991-ben létrehozták a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget és a területi felügyelőségeket.
Ezt követően a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvénnyel sor került
egy átfogó fogyasztóvédelmi törvény megalkotására, amely a fogyasztói érdekek
védelmének öt alapelvére épült.
Ezen alapelvek a következők:
1) a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme,
2) a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme,
3) a fogyasztók tájékoztatása és oktatása,
4) a fogyasztói igények érvényesítése, illetve
5) a fogyasztók képviselete.
A fogyasztóvédelmi törvény többek között rendelkezett a fogyasztóvédelmi bírság
kiszabásának lehetőségéről is, illetve lehetővé tette a békéltető testületek létrehozását,
amelyek révén a bírósági út kihagyásával intézhetőek a fogyasztói jogviták.
10 évvel később a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII.
31.) Korm. rendelettel a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség jogutódjaként létrejött
a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint regionális kirendeltségei.
2011. január 1-jétől a jelenlegi fogyasztóvédelmi hatóság a kormányhivatalok
szervezetén belül működő területi felügyelőségekből, valamint a szakmai irányítást
gyakorló, másodfokú hatóságként eljáró Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságból áll.
Továbbá ezen időponttól a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság keretein belül fejti
ki tevékenységét az Európai Fogyasztói Központ is, amely más uniós államban vásárolt
árukkal kapcsolatos problémák megoldásában nyújt segítséget.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság:
· véleményezi a fogyasztókat érintő jogszabálytervezeteket a miniszter
megkeresése alapján;
· szükség szerint javaslatot tesz a miniszternek a fogyasztókat érintő
jogszabályok módosítására;
· közreműködik a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában, figyelemmel
kíséri és elemzi annak érvényesülését;
· irányítja a termékek biztonságosságának és megfelelőségének ellenőrzésével
összefüggő, külön jogszabályban meghatározott feladatokat, működteti a Központi
Piacfelügyeleti Információs Rendszert;
· koordinálja az NFH nemzetközi kapcsolatait;
· végzi, illetve végezteti a feladatainak ellátásához szükséges laboratóriumi
vizsgálatokat;
· gondoskodik az NFH és a felügyelőségek kormánytisztviselőinek szakmai
továbbképzéséről;
· együttműködési megállapodást köthet a fogyasztóvédelmi tevékenységet
ellátó más állami szervekkel.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a felügyelőségek:
· szakmai segítséget nyújtanak a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó
társadalmi szervezetek tevékenységéhez és a fogyasztói ismeretek bővítéséhez,
a fogyasztói tudatosság erősítéséhez;
· fogyasztói jogokat ismertető kiadványokat jelentetnek meg;
· termék-összehasonlító vizsgálatokat végeznek, illetve végeztetnek,
és közzéteszik azok eredményét;
· módszertani segédanyagokat készítenek a helyi önkormányzatok fogyasztóvédelmi
tevékenységének elősegítése és egységessége érdekében, továbbá
· támogatják az önkormányzati tanácsadó irodák működését.
Fentieken kívül, ha külön törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik,
a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi:
· az áru fogyasztók számára való értékesítésére,
· a fogyasztóknak forgalmazott termék minőségére, összetételére, csomagolására,
megfelelőségértékelésére, megfelelőségi jelölésére,
· a fogyasztóknak értékesítésre szánt, illetve értékesített áru mérésére,
hatósági árára vagy egyébként kötelezően megállapított árára,
· a fogyasztói panaszok intézésére,
· a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási
igények intézésére,
· a termék forgalmazása vagy szolgáltatás nyújtása során az egyenlő bánásmód
követelményére, továbbá
· a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó rendelkezések betartását, és
eljár azok megsértése esetén.
A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi továbbá a fogyasztói szerződések megkötésénél
alkalmazott általános szerződési feltételeket, hogy azok nem tartalmaznak-e a
fogyasztók számára egyoldalúan és indokolatlanul hátrányos feltételeket. Emellett
- többek között - hatáskörrel rendelkezik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok,
valamint a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezések vizsgálata terén
is.
Fontos megjegyezni, hogy közigazgatási hatósági ügyekben első fokon a megyei/fővárosi
fogyasztóvédelmi felügyelőségek, míg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság másodfokon
jár el.
|
További, történeti információk a fogyasztóvédelmi hatóságról
|
