A villamosenergia- valamint a földgázszolgáltatás hazánkban kiemelkedően nagyszámú
fogyasztót érint és kétségtelen, hogy – többek között a rendkívüli gazdasági helyzet
következtében – e szolgáltatási szektorok fogyasztóvédelmi szempontból különösen
érzékeny területeknek tekinthetőek. Ebből kifolyólag a fogyasztóvédelmi hatóság
e területeken lefolytatott ellenőrzéseinek a létjogosultsága nem vitásan fenn
áll, ily módon is elősegítve a fogyasztók jogainak érvényre juttatását, valamint
a mind hatékonyabb fogyasztóvédelem megvalósítását.
A KHEM rendelettel összefüggésben a fogyasztóvédelmi hatóság általános tapasztalata
a vizsgálat tükrében, hogy az érintett egyetemes szolgáltatók számlalevelei általában
megfelelnek a jogszabályban előírtaknak, csupán néhány esetben regisztráltak a
felügyelőségek kisebb eltéréseket a KHEM rendelethez képest.
A felügyelőségek számlaérthetőséget illető – fogyasztói visszajelzéseken alapuló
–megállapításait összegezve elmondható, hogy a KHEM rendelet előírásainak betartása
nem feltétlenül vonja maga után az érthetőségi nehézségek megszűnését, azaz a
tartalmi megfelelőség még nem jelenti egyértelműen a számlák fogyasztók általi
könnyebb megértését. Az érthetőségi problémakör kapcsán a hatóság tapasztalatai
nagyrészt megegyeznek a korábbi évek tapasztalataival.
Nem kétséges az sem, hogy több millió fogyasztó és számtalan eltérő fogyasztói
igény esetén nehéz megtalálni a megfelelő megoldást a korrekt, átlátható, részletes
tájékoztatás, valamint az érthetőség követelménye között, azonban az elmúlt évek
tapasztalatai rámutattak a számlázás kapcsán a fogyasztókat leginkább zavaró és
őket a megértésben hátráltató tényezőkre, illetve gyakorlatokra. Továbbá az is
nyilvánvalóvá vált, hogy bár a fogyasztók egy része érdeklődik a számlákon szereplő
részletes adatok iránt, és igényli azok ismeretét, még mindig nagyobb arányban
vannak, akik egyszerűbb, kevesebb adattartalmat magában foglaló (jellemzően releváns
mérőállásokat, elfogyasztott mennyiséget és fizetendő összeget), és kevésbé részletes
számlákat szeretnének látni háztartásuk fogyasztásáról.
Egy átlátható és könnyen értelmezhető számlamodell kialakítása – csökkentve a
számlázással összefüggő panaszok számát – pozitív irányba mozdíthatná el a felhasználó-szolgáltató
relációt, mivel sok esetben a beadványok alapját épp a számla (félre)értelmezése
képezi, azaz egy érthető és áttekinthető számlakép megalkotása a fogyasztói érdekek
szempontjából mindenképpen szükségesnek mutatkozik.
A teljes összefoglaló jelentés letölthető innen.