2012.05.16. szerda 12:45

Megjelent az Európai Unió veszélyes termékek adatbázisának 2011-es éves jelentése, amely szerint Magyarország ismét dobogós, harmadik helyen végzett a veszélyes termékek felkutatása terén. Uniós szinten a tavaly előtti rekorderedmény (2244 db) nem ismétlődött meg, összesen 1803 értesítés került be a rendszerbe, ebből 1556 súlyos veszélyt jelzett. A magyar fogyasztóvédelmi hatóság 155 értesítésével az összes jelzés 10%-át szolgáltatta. Az idei első negyedév eredményeit tekintve pedig már a második helyen szerepel a magyar fogyasztóvédelmi hatóság a veszélyes termékek felkutatásában.  >>>

2012.05.16. szerda 09:48

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány a tegnapi napon együttműködési megállapodást kötött. A kontraktus értelmében a „Fogyasztóbarát” védjegyet szerzett vállalkozások kedvezményeket kapnak az alapítványtól. Ez az első ilyen együttműködés az országban. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság március végén hirdette meg a Fogyasztóbarát Tanúsítási Rendszer pályázatát, a két évre szóló védjegy birtoklása számos előnnyel bír, nem csak marketing szempontból, hanem Heves megyében immár anyagi szempontból is.  >>>

2012.05.16. szerda 08:10

Az Országgyűlés elfogadta a fogyasztóvédelmi törvény módosítását. A módosítás során a fogyasztói igényeket teljes körűen figyelembe vették, ennek köszönhetően a jövőben gyorsabbá válik a panaszkezelés és bővül a békéltető testületek hatásköre. A Kormány célja egy olyan fogyasztóvédelmi törvény megalkotása volt, melynek elfogadását széleskörű társadalmi, szakmai egyeztetés előzte meg, Ennek megfelelően az egyeztetésbe bevonták a fogyasztóvédelmi egyesületeket és a vállalkozói érdekképviselőket is, a javaslatot  a Fogyasztóvédelmi Tanács is tárgyalta. >>>

2012.05.16. szerda 08:06

Jegyzékbe vette az Európai Bizottság szerdán az első olyan jogszabály-kezdeményezést az Európai Unióban, amely a lakosság számára a közelmúltban életbe lépett új lehetőség, a polgári kezdeményezés keretében született. A szóban forgó intézményt a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés vezette be az EU-ban, a gyakorlatban azonban csak most nyílt lehetőség arra, hogy az érdeklődő polgárok éljenek vele. A szabályok értelmében az uniós tagországok legalább egynegyedéből származó, összesen legalább egymillió lakos kezdeményezheti új jogszabály készítését vagy meglévő előírás módosítását az EU-ban. >>>

2012.05.16. szerda 08:00

Az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék ítéletet hozott a www.ingatlandepo.com, www.ingatlanbazar.com és www.ingatlanbazar.net internetes oldalakat üzemeltető vállalkozások általános szerződési feltételeivel kapcsolatban előterjesztett közérdekű keresettel indított perben. Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy az általános szerződési feltételeknek a GVH által kifogásolt, a fogyasztói szerződések részévé váló rendelkezései az Experient Enterteiment Ltd. és a Weltimmo S.r.o. vállalkozásokkal szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal érvénytelenek. >>>

2012.05.15. kedd 12:50

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság két pályázatot hirdetett meg.

A fogyasztók a fogyasztóvédelem állami szereplőitől elvárják, hogy felhívják azokra a vállalkozásokra is a figyelmet, amelyek méltóak a fogyasztók bizalmára, valamint ráirányítsa a fogyasztók figyelmét a biztonságos, minőségi, fogyasztóvédelmi szempontból megfelelő termékekre is. >>>

2012.05.15. kedd 08:30

Mindenki emlékszik arra a napra, amikor a sajtó arról számolt be, hogy három fiatal lány halt meg egy budapesti szórakozóhelyen, nevezetesen a West Balkánban. Az üggyel kapcsolatban lefolytatott vizsgálatok megállapították, hogy a tinédzserek halálát az okozta, hogy a szórakozóhelyen többen tartózkodtak, mint amennyit annak befogadóképessége megengedett volna. Mindemellett a menekülési útvonalak sem voltak megfelelően biztosítva. A Bács-Kiskun Megyei Államigazgatási Kollégium 2012. februári soros ülésén hozta létre a Közös ellenőrzéseket előkészítő munkacsoportot, melynek célja a zenés, táncos rendezvényt működtető vállalkozások rendeletben foglaltak szerinti összehangolt ellenőrzése, annak érdekében, hogy a West Balkánban történt hasonló eset ne fordulhasson elő. A munkacsoport eddigi tapasztalatairól olvashat a következőkben: >>>

2012.05.15. kedd 08:00

2012. május 9-11. között került megrendezésre Pécsett a Távhőszolgáltatási Konferencia és Kiállítás, melyen 2012. május 10-én a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság képviselői is részt vettek. A rendezvényen számos szakmai előadás került megtartásra, melyek elsősorban a távhőszolgáltatás jövőjével voltak kapcsolatosak, így többek között szó esett a biomasszáról, mint megújuló energiaforrás felhasználásáról, a korszerű szivattyútechnológiáról, a Távhőfejlesztési Cselekvési Terv részleteiről, valamint a stratégiai tervezés nélkülözhetetlenségéről. >>>

2012.05.14. hétfő 10:30

A Nemzet Fogyasztóvédelmi Hatóság és az Ukrán Járási Fogyasztóvédelmi Hatóság közötti együttműködési megállapodás értelmében a hatóságok évente értékelik a megállapodás keretén belül megvalósított eredményeket. Az idei tapasztalatcserére az elmúlt héten került sor Ungváron. Magyar részről a delegációt Pintér István főigazgató vezette, ukrán oldalról pedig Vitaly Tanchinets, az Ukrán Járási Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője fogadta az NFH munkatársait. >>>

2012.05.14. hétfő 08:08

A Magyar Pénzügyi és Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesületének Veszprém megyei szervezete felkérésére a fogyasztóvédelem aktuális kérdéseiről tartott előadást dr. Vakli Károly a Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége vezetője az egyesület legutóbbi ülésén. A szakember szólt a fogyasztóvédelmi politika szemléletváltásáról, az ehhez kapcsolódó intézkedésekről, kezdeményezésekről, a hatóság alternatív és preventív eszközeiről. dr. Vakli Károly beszámolt többek között a pozitív lista Veszprém megyei eredményeiről valamint az első ízben megtartott megyei fogyasztóvédelmi vetélkedőről is, amely a tudatos fogyasztóvá válás elősegítését hivatott szolgálni a fiatalok körében. >>>

2012.05.14. hétfő 07:57

Uniós tudományos bizottságok értékelték az élelmiszernek látszó és a gyermekek számára vonzó termékek véletlenszerű lenyelésének potenciális veszélyeit. Az interneten a részletes információk mellett e dokumentum nagyközönség számára készült összefoglalója is elérhető angol nyelven.

Az összefoglaló olvasásához kattintson az alábbi linkre:

Az élelmiszernek látszó és a gyermekek számára vonzó termékekről szóló szakvélemény

2012.05.11. péntek 09:20

A leendő jogászok képzését segítő együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Petrik Sándor, a felügyelőség vezetője elmondta, a szervezet fontos feladata a fiatalok képzése, annak érdekében, hogy tisztában legyenek jogaikkal, meg tudják védeni érdekeiket. Az igazgató közölte, az együttműködési megállapodás révén a joghallgatók az egyetemen a fogyasztóvédelmi joggal kapcsolatban megszerzett elméleti tudásukat egészíthetik ki gyakorlati ismeretekkel. >>>

2012.05.11. péntek 08:01

Egy nagykereskedelmi cég figyelmeztetése szerint hamis Hitachi projektor lámpák kerülhettek forgalomba Európában az ázsiai gyártónál jelentkező termékhiány miatt. A nagykereskedő szerint a hamisítványok balesetveszélyesek lehetnek. A figyelmeztetést a Just Lamps tette közzé, amely európai kereskedők felé értékesíti az eredeti Hitachi projektor lámpákat. A cég szerint az eredeti gyártónál számos terméksoron mutatkozik hiány, amelynek okán a hamisítók próbálják meg kielégíteni a keresletet. >>>

2012.05.10. csütörtök 14:09

Megjelent az NFH időszakos hírlevelének 2012/5. száma, mely erről a linkről közvetlenül letölthető.

Hírlevél archívumunk megtekintéséhez pedig kattintson ide.

2012.05.10. csütörtök 08:30

Az Európai Fogyasztói Központ ebben az évben ismét meghívást kapott a Millenárison május 5-én megrendezésre kerülő Európa-nap rendezvényre. Csodálatos időben, sokszínű családi programok kíséretében sokan keresték fel az EU2020 sátrat, ahol az EFK mellett más, civil szervezetek is vonzották a látogatókat. Különösen a könnyed, mégis hasznos fogyasztóvédelmi totó és nem utolsó sorban az összegyűjthető csillagokért kapható, a szervezők által felajánlott nyeremények miatt 150 kérdőívet töltöttek ki a látogatók az EFK standjánál. A totó kitöltése mellett népszerű volt az EFK által összeállított 6 féle kiadvány is. >>>

2012.05.10. csütörtök 08:04

A Születés Hete alkalmából Kecskeméten a Szentcsanád plébánián (Irinyi u. 62.) 2012. május 11. napján 9 és 12 óra között megrendezésre kerül a Gólya-hír fesztivál. A rendezvényen részt vesz a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége is. A fesztiválra ellátogatók hasznos információkat kaphatnak a kisgyermekes szülőket érintő aktuális fogyasztóvédelmi kérdésekről. Ennek keretében bemutatásra kerül a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár, tekintettel arra, hogy a hónap terméke a bébiétel, illetve a tej, így májusban ebben a kategóriában lehet termékekre szavazni. >>>

2012.05.10. csütörtök 08:00

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényhez (Fgytv.) benyújtott, a csekkdíj felszámolásra vonatkozó módosító indítványt az országgyűlés hétfőn este egyhangúlag (293 igen szavazat és 44 tartózkodás mellett) fogadta el. Ez az Fgytv. szövegét a következő tiltással egészíti ki: „8 . § A közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozás a számla kiegyenlítésének Posta Elszámoló Központon keresztüli készpénzbefizetéssel történő kiegyenlítését, valamint — ha jogszabály eltérően nem rendelkezik — a számla nyomtatott példányának egyszeri kiadását külön díj fizetéséhez nem kötheti”. A tiltást a javaslat a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmének érdekében iktatta be a törvény szövegébe.

2012.05.09. szerda 09:00

Együttműködési megállapodást köt május 10-én csütörtökön a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kara és a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. A hatóság ezentúl közigazgatási gyakorlatra fogad hallgatókat és szakmai segítséget nyújt a fogyasztóvédelmi jogot érintő évfolyam- és szakdolgozatot készítő joghallgatók számára. Szabó Imre, a kar dékánja és Petrik Sándor, a felügyelőség igazgatója aláírásával azonban nem csak a közös munka veszi hivatalosan is kezdetét, hanem az a Fogyasztóvédelmi majális is, amelynek a TIK ad otthont. >>>

2012.05.09. szerda 08:12

Naponta 10.000 lépés. Hihetetlennek tűnhet, de ennyi elég ahhoz, hogy csökkentsük számos betegség kialakulásának esélyét. Több szervezet együttes összefogásával egy egész napos program keretében hívják fel a figyelmet erre Szekszárdon. A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete, a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete, a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve és a Zöldtárs Alapítvány főszervezésében, a Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének részvételével 2012. május 12-én reggel 9 órától kezdődik a színes program kavalkád. >>>

Hasznos Tudnivalók
Információk
Összes termék
Kapcsolat